Piócáknak nevezte az állami cégvezetőket Bolojan

166

lie Bolojan miniszterelnök csütörtök este éles szavakkal bírálta az állami cégek vezetőinek „arcátlanul magas” fizetését, és „piócáknak” nevezte azokat, akik szerinte politikai hátszéllel kerültek igazgatósági pozíciókba.

„Nem lehet másként hívni őket. Ezek az emberek nem felelősséget látnak a feladatukban, hanem zsákmányt” – mondta Bolojan az Antena 3 műsorában, amikor arról kérdezték, miért nem az állami vállalatvezetők bérét vágta vissza a kormány, a nyugdíjak megadóztatása helyett. A kormányfő szerint a helyzet eldurvult az elmúlt években: sok helyen a vezetők a semmiből generált „teljesítménykritériumokra” hivatkozva vettek fel bónuszokat még akkor is, ha a cégük veszteséges volt. Ezeket a juttatásokat ráadásul „bebetonozták” a kollektív szerződésekbe.

A kormányfő elmondta, hogy második lépésként ezek a vállalatvezetők elkezdték növelni a fizetésüket: 12 ezer lejről indultak, és három hónap múlva rájöttek, hogy fel kell zárkózniuk a magánszférában tevékenykedő menedzserek juttatásaihoz, és 50 ezer lejes bért szavaztattak meg maguknak. Bolojan szerint ez történt az Otopeni repülőteret működtető vállalatnál is.

De számos más példa is van. A G4Media oknyomozó riportja szerint a Nuclearelectrica több vezetője egyszerre kap teljes nyugdíjat és fizetést, gyakran havi 117.000 lej nettó jövedelmet. A vállalat jelenlegi vezérigazgatója, Cosmin Ghiță, 2024-ben 2,29 millió lejt keresett, döntően bónuszokból. A riport szerint nem egyedi esetről van szó, hanem egy szűk kör belső újraalkalmazásairól és politikai kinevezéseiről.

A Salromnál is hasonló a helyzet, a parajdi sóbánya katasztrófája után is bőkezűen emelt fizetést vezetőjének: Dan Constantin Dobrea, a Salrom igazgatója, 32 ezer lejről 38 ezerre növelte saját havi bérét. A gazdasági miniszter éppen csütörtökön kezdeményezte Dobrea leváltását, a döntést a kormány várhatóan napokon belül véglegesíti.

Bolojan szerint sürgős feladat az állami cégek pénzügyi kontrolljának helyreállítása. „Megszavaznak maguknak 50 ezer lejes fizetéseket. Ez nem menedzsment, ez arcátlanság” – fogalmazott a miniszterelnök.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!