Jobban teljesítettek a magyar diákok az idei képességvizsgán, mint a tavalyin, de még országos átlag alatt vannak
Jobban teljesítettek a magyar tannyelvű iskolák nyolcadikosai az idei országos felmérésén, mint tavalyin, de még az országos átlag alatt vannak – derül ki az RMDSZ összesítéséből.
A minisztérium csütörtöki közlése szerint az idei képességvizsgán 152.233 tanuló vett részt, és az RMDSZ összegzése szerint közülük 7329 diák tanult magyar anyanyelvű iskolában. A legnagyobb számban Hargita megyéből (2235 fő), a legkevesebben pedig Szeben megyéből (4 fő) iratkoztak be a megmérettetésre.
A magyar nyelv és irodalom tantárgyból kiemelkedően magas, 91,71 százalékos volt az ötös fölötti jegyet szerzők aránya, ami javulást jelent a tavalyi 90,5 százalékhoz képest. 118 diák kapott tízes osztályzatot e tantárgyból, ami szintén pozitív elmozdulás a korábbi évekhez képest.
A román nyelv és irodalom esetében a magyar diákok eredményei (61,44 százalék ötös feletti) még mindig jelentős eltérést mutatnak az országos átlagtól (86,4 százalék), ám a tavalyi 57,08 százalékhoz képest úgy tűnik, hogy történt előrelépés.
Matematikából a magyar tanulók 71,11 százaléka ért el ötöst vagy jobb jegyet, ami szintén növekedést jelent az előző évi 61,48 százalékhoz képest, és közelíti a 76,3 százalékos országos arányt.
Kallós Zoltán, az RMDSZ oktatási államtitkára szerint ugyan matematikából és magyarból egy stabil előrelépés tapasztalható, de románból még van mit javítani.
„A román nyelvi eredmények arra engednek következtetni, hogy az általános iskolai tanterveket tovább kell javítanunk és a pedagógus továbbképzés terén is van még tennivalónk” – idézi a közlemény az államtitkárt.
A magyar tanulók által elért ötös feletti arány országos szinten 78,39 százalék, ami közel van az általános, 83,1%-os eredményhez. Kiemelkedő teljesítményről számoltak be például Kolozs megyéből (95,04 százalék), Beszterce-Naszód megyéből (90,38 százalék), Máramarosból (91,11százalék) és Temes megyéből (91,18 százalék).
A minisztérium összegzése szerint az elmúlt évtized legnagyobb arányú ötös feletti átlagát hozta az idei képességfelmérő, az óvások elbírálása előtti eredmények szerint a résztvevők 83,1 százaléka ért el ötösnél magasabb médiát. A legtöbb 5-ös feletti átlagot Bukarestben (94 százalék), Kolozs megyében (92,1 százalék) és Brăila megyében (89,3 százalék) érték el a nyolcadikosok. A magyarok lakta megyék közül – az összes résztevevőt figyelembe véve – Hargita megyében 80,3 százalék, Kovászna megyében 77 százalék, Maros megyében 75,2 százalék, Bihar megyében 80,1 százalék, Szatmár megyében 76,7 százalék, Szilágy megyében 77,9 százalék az ötös feletti médiák aránya.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!