Traian Băsescu visszakaphatja a volt államfőknek járó előjogokat az alkotmánybíróság ítélete nyomán

Alkotmányellenes az a törvény, amely nyomán Traian Băsescu elvesztette a volt államfőnek járó előjogokat, döntött kedden az alkotmánybíróság a G4Media értesülése szerint. Az ítélet nyomán Băsescu ismét protokoll-lakást és havi juttatást kaphat.

Băsescu, aki 2004 és 2014 között volt Románia elnöke, akkor vesztette el ezeket az előjogokat, amikor 2022-ben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy együttműködött a Securitatéval a rendszerváltás előtt.

A volt államfőknek életük végéig járó előjogokat a 406/2001-es törvény szabályozza, eszerint protokoll-lakást kapnak, tanácsadót és titkárt fizet nekik az állam, a havi juttatás van, amely a hivatalban lévő államfő fizetésének 75 százaléka, gondoskodnak a védelmükről és autó is rendelkezésükre áll. A törvényt módosító 243/2021-es törvény azonban megtiltotta, hogy azok a volt államfők, akikről időközben kiderül, hogy együttműködtek a rendszerváltás előtti titkosszolgálattal, részesüljenek ezekből az előjogokból.

Traian Băsescu 2022-ben bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a legfelsőbb bíróság ítélete miatt. Ugyanakkor a legfelsőbb bíróság jóváhagyta azt a kérését, hogy alkotmánybírósági vizsgálatnak vessék alá a 243/2021-es törvényt.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!