Szigorítanák a bérpótlékok odaítélésének feltételeit az uniós projektekkel dolgozó közalkalmazottaknál
Szigorú, teljesítményalapú feltételekhez kötné Cseke Attila fejlesztési miniszter az európai uniós forrásokból finanszírozott beruházásokon dolgozó közalkalmazottak bérpótlékát egy július elsején közvitára bocsátott tervezet értelmében, derül ki a miniszter közleményéből.
Cseke Attila szerint a cél egy érdemalapú rendszer bevezetése a közigazgatásba, így tehát csak azok kapnak majd bérpótlékot, akikről úgy ítélik, valóban megdolgoztak érte, kivették a részüket az uniós források lehívásában és a települések fejlesztésében. Ezt két szempont alapján bírálják majd el: a beruházás értéke, illetve az az idő, amelyet a közalkalmazott az adott hónapban a projektnek szentelt, figyelembe véve a haladási jelentéseket. A két mutató (a legdolgozott idő és a projekt értéke) és az előrelépés mértékének függvényében a bérpótlék 5% és 50% között változhat.
A Számvevőszék is ellenőrizheti a haladási jelentést, és amennyiben kiderül, hogy az nem felel meg a valóságnak, a jogtalanul megszerzett összegekért felelősségre vonhatók a beruházáson dolgozók, a jóváhagyási folyamatban részt vevő személyek, valamint a hitelutalványozó. A jogszabály szeptember 1-jén léphet hatályba.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás