8 százalékponttal növelte a magyar diákok sikerességét a differenciált románérettségi

A 2024-es eredményekhez képest jelentősen javultak a magyar tannyelvű iskolában tanulók érettségi eredményei: míg tavaly a magyar diákok átmenési aránya 12,2 százalékkal maradt el az országos szinttől, 2025-ben ez a különbség mindössze 5,2 százalékra csökkent – derül ki az RMDSZ tájékoztatásából.

A közlemény szerint a legnagyobb előrelépés a román nyelv és irodalom tantárgyhoz köthető:

a magyar tannyelvű osztályok diákjai körében 8 százalékponttal magasabb az átmenési arány, mint egy éve.

Az idei végzős évfolyam volt ugyanis az első generáció, amely teljes egészében differenciált tanterv alapján tanulta a román nyelvet, és érettségi vizsgáját is ennek megfelelően tehette le.

A szövetség Hargita megyét hozza példaként, ahol, mint írják, 8,4 százalékponttal volt magasabb a sikeresen érettségizők aránya, mint egy éve. A minisztérium tájékoztatásából az is kiderül, hogy az idei végzettek között Kovászna megyében 3 százalékponttal volt magasabb a sikeresen érettségizők aránya, mint egy évvel ezelőtt, Maros megyében 2,4 százalékpontos, Szatmár megyében 1,5 százalékpontos, Szilágy megyében 1,3 százalékpontos, Kolozs megyében pedig 0,6 százalékpontos volt az emelkedés a 2024-ben érettségizőkhöz képest. Országosan pedig a végzős tanulók 81,9 százaléka teljesítette sikeresen a vizsgát, ami 1,3 százalékponttal alacsonyabb, mint a tavalyi sikerességi arány.

Az RMDSZ közleményében a saját sikereként könyveli el a növekedést:

„Ez a jelentős javulás elsősorban annak tudható be, hogy az RMDSZ kezdeményezésére most először külön vizsgatételeket kaptak a magyar anyanyelvű tanulók – olyan feladatsort, amely illeszkedett ahhoz a tananyaghoz és oktatási szemlélethez, amely alapján éveken át készültek” – írták.

Bár korábban kértünk tájékoztatást a minisztériumtól a magyar tannyelvű iskolákban végzett diákok eredményeiről, egyelőre nem kaptunk választ. Az RMDSZ nem közöl adatokat arról, hogy pontosan hány magyar tannyelvű oktatásban részt vevő diák érettségizett idén, és közülük számszerűen hányan kaptak minimum 5-ös érdemjegyet románból, magyarból, illetve a kötelező és választható tantárgyból.

Eddig csak a Kovászna megyei tanfelügyelőség összegzésében találtunk olyan adatokat, ahol részletesen kitérnek arra, hogy a differenciált érettségi milyen eredményeket hozott. Kovászna megyében összesen 737 diák vizsgázott a magyarok románérettségijén, közülük 620-an kaptak minimum 5-ös érdemjegyet, ami 84,93 százalékos sikerességet jelent. A román tagozatosok 91,46 százaléka kapott átmenő jegyet a románérettségin. Tavalyról nincsenek külön adatok.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!