Általános sztrájkra készülnek a tanügyi szakszervezetek, a tanévet az utcán kezdenék

Általános sztrájkra készülnek a tanárok a norma tervezett növelése és az órabér kiszámítási módjának megváltoztatása miatt, jelentették be hétfőn a tanügyi szakszervezetek képviselői. Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke az Antena 3 hírtelevízióban úgy fogalmazott, a kormány terve katasztrofális.

A tanügyi szakszervezetek július 9-re, 10-re, 14-re és 15-re sztrájkőrséget hirdettek a kormány és a parlament épülete, illetve a kormánypártok székhelyei elé. Simion Hăncescu az Antena 3-ban azt is bejelentette, hogy szeptember 8-án felvonulást szerveznek Bukarestbe és a megyeszékhelyekre, ahol reményeik szerint legalább 30 ezren lesznek. Emellett elindítják az általános sztrájk előkészületeit is, mondta.

A szakszervezeti vezető szerint a Bolojan-kormány nem tárgyal a tanárok képviselőivel a „felelőtlen” javaslatokról. Hăncescu úgy véli, megbocsáthatatlanok a kormánynak azok a tervei, hogy növelje a tanári normát, az osztályok létszámát vagy módosítsa az órabér kiszámítását.

A tanári norma változtatásáról még zajlanak a tárgyalások, de az biztos, hogy az valamilyen formában meg fog történni, mondta még június 26-án Daniel David tanügyminiszter. A tárcavezető akkor arról beszélt az Edupedu szerint, hogy a norma növelésénél mindenképp be kell tartani az európai unióban átlagos határokat, és azt mondta, ő legfeljebb 2 órával növelné a jelenlegi keretet. Kiemelte, hogy Romániában csökkent a gyermekek létszáma, a tanári állások száma viszont nőtt, így egyértelmű, hogy valamit változtatni kell.

A tanári norma jelenleg 18 óra hetente.

A Bolojan-kormány tervei széleskörű elégedetlenséget váltottak ki más szakszervezetek körében is: általános sztrájkkal fenyegetnek a legnagyobb szakszervezeti tömbök, ha Ilie Bolojan kormányfő nem hajlandó sürgősen tárgyalni velük a tervezett megszorító intézkedésekről.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!