Őrizetbe vették azt a BBTE-s hallgatót, aki bántalmazta a vizsgáztató felügyelőtanárát

Őrizetbe vették azt a kolozsvári egyetemi hallgatót, aki néhány nappal ezelőtt fizikailag bántalmazott egy vizsgáztató tanárt – írja a News.ro. A fiatal férfi ellen testi sértés és a közrend megzavarása miatt indult eljárás.

A Kolozs megyei rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfi egy írásbeli vizsga közben okosórát használt, hogy csaljon. A tanár felfigyelt a szabálytalanságra, és felszólította a hallgatót, hogy adja át az eszközt a vizsga végéig. A diák agresszíven reagált és rátámadt a tanárra: megütötte, majd a nyakánál fogva megragadta. A hallgató a vizsga után is folytatta a fenyegetőzést a folyosón.

Az incidens június 20-án történt, a rendőrség pár nappal később, június 25-én vette őrizetbe a diákot. A hallgató a vizsgán a helyi rendőrség egyenruhájához hasonló öltözetben jelent meg. Igazságügyi források megerősítették a News.ro-nak, hogy a fiatal férfi nem rendőrként, hanem biztonsági őrként dolgozik a helyi rendőrségnél.

Az incidensre a Babeș-Bolyai Tudományegyetem is reagált, az intézmény közleménye szerint az erőszak minden formáját elítélik és megpróbálják megelőzni a hasonló eseteket. Emlékeztetnek arra is, hogy világos szabályok vonatkoznak arra, hogy az akadémia közegben milyen viselkedés elfogadott és milyen lépéseket lehet tenni ezek megszegése esetén. Az esetet az egyetem etikai bizottsága is kivizsgálja, írták.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!