Először lehet roma minisztere a román kormánynak

Először lehet roma minisztere a román kormánynak
Florin Manole május óta a Szociáldemokrata Párt szóvivője, most a munkaügyi minisztérium élére jelölték – Fotó: PSD / Facebook

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Florin Manolét javasolja a munkaügyi minisztérium élére, aki így Románia első roma nemzetiségű minisztere lehet. Erre Ciprian Necula roma emberjogi aktivista hívta fel a figyelmet a Hotnews.ro-n közölt írásában.

„Ő a roma civil társadalomban képzett ember, egy történész, akit az igazság érdekel, egy aktivista, aki két évtizeden át foglalkozott mélyrehatóan a kisebbségi jogokkal kapcsolatos politikával. Képviselő, volt kormánytanácsos, önkormányzati tanácsos, de ami ennél is fontosabb – a méltányosság állandó és szókimondó hangja” – írja Ciprian Necula, aki kiemeli, hogy Florin Manole sosem rejtette véka alá roma identitását.

Necula emlékeztetett, hogy államtitkári pozíciót 2015-2016-ban már töltöttek be romák, az egyik Valeriu Nicolae volt a munkaügyi minisztériumban, a másik pedig ő maga az európai alapok minisztériumában. Ekkor Dacian Cioloș volt a miniszterelnök. Necula hangsúlyozta, hogy mind Nicolae, mind ő a civil szférából érkeztek a politikába és nem állt mögöttük párt.

A 41 éves Florin Manole szintén a civil szférából érkezett, de több mint tíz éve a PSD tagja, Bukarest első kerületében a párt helyi szervezetének elnöke és a harmadik képviselői mandátumánál tart, írta korábbi összefoglalójában a G4Media. Emellett a PSD szóvivője lett, amikor Marcel Ciolacu a májusi elnökválasztás után lemondott és Sorin Grindeanu lett az alakulat ügyvivő elnöke.

A képviselőház honlapján elérhető önéletrajza szerint Manole 2002-ben érettségizett a sloboziai Mihai Viteazul Főgimnáziumban, ahol társadalomtudományok szakon végzett, majd történelemből szerzett diplomát 2010-ben a Bukaresti Egyetemen.

Részt vett az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának nemzetközi emberjogi képzésén, önkénteskedett az Aven Amentza Roma Közpolitikai Központnál, dolgozott referensként az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézetnél és PR-szakértőként a romániai Roma Education Fundnál.

2012-ben lépett politikai pályára, amikor helyi tanácsos lett Bukarest 5. Kerületében, majd tanácsadóként dolgozott a munkaügyi minisztériumban. 2015-2016-ban az Országos Diszkriminációellenes Tanács igazgatótanácsának tagja volt, 2021-2022-ben a Világbanknál is dolgozott tanácsadóként. 2022-2023-ban pedig a miniszterelnök-helyettes csapatában töltött be államtitkári funkciót.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!