Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi Sós Strand

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi Sós Strand
A parajdi Sós Strand – Fotó: salinapraid.ro

123

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi Sós Strand, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik – írja az MTI a bányavállalat befektetési igazgatójának szerdai tájékoztatása alapján.

Nicolae Soltuz, a Salrom befektetési igazgatója elmondta: zajlanak az előkészületek a strand újbóli megnyitásához, mely legkésőbb július elsején, de reményeik szerint már korábban megtörténik.

A sóbányát felügyelő hatóságok képviselői a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondták, Parajd biztonságos, és a strand megnyitásától a turisták visszatérését várják a bányakatasztrófa nyomán vendégek nélkül maradt településre.

Soltuz elmondta,

mivel a medencéket eddig a sóbányából látták el megfelelő telítettségű sós vízzel, a bányakatasztrófa után a magas sótartalmú vizet édesvízzel helyettesítik, amelyet a Salrom más kitermelési egységeiből zsákokban hozott sóval keverik, míg elérik a látogatók által megszokott és kedvelt sótartalmat.

Parajd legújabb strandját, az Aqua Beach-et viszont már vasárnap újranyitották. A létesítmény Facebook-oldala szerint sós vizes medencével is várják az érdeklődőket.

A sóbányát felügyelő hatóságok képviselői a további munkálatokról is beszámoltak. Nicolae Soltuz a Korond-patak elterelési munkálatairól elmondta: sikerül tartani az ütemtervet és július elsejére elkészülnek a sürgősségi munkálatokkal. Kijelentette, a régi bányarésznél kis mértékben ugyan nőttek a korábbi beomlások, de a bányában lévő vízszint azt mutatja, hogy nem omlottak be újabb sótömbök, melyek nyomán újabb nagy mennyiségű sós víz kerülhetne a folyóvizekbe.

A bányát elárasztó víz sókoncentrációja közelíti a maximális telítettséghez, szinte 311 gramm literenként, így nem fog több sót feloldani a bányaszerkezetből – mondta.

Az igazgató szerint jövő hét elején kell beszerelni azokat a vezetékeket, melyek átvezetik a bánya felett a Korond-patak vízét, hogy ne érintkezzen a földfelszínnel. A kétméteres átmérőjű vezetékeket vasszerkezettel rögzítik majd a hegyoldalhoz.

Luci Ervin, a vízügyi hatóság képviselője arról számolt be, hogy a Maroson levonuló sóhullám az Arad megyei Soborsin (Savarsin) községhez közelít, közben a magas sótartalmú vizet a Hidroelectrica vízierőműveinek segítségével hígították.

Mint mondta, kedd délután óta a Korond-patak vízének sókoncentrációja is csökken. Mivel már nem dolgoznak a veszélyeztetett terület kritikus szakaszán, így a víz sem szennyeződik. A víz sókoncertrációját éjjel-nappal felügyelik, szerdán Parajdon a Korond-patak sótartalma literenként 5 gramm volt, míg a folyó alsóbb szakaszán 2-3 grammot mértek literenként.

Kövér Orsolya, a fejlesztési minisztérium államtitkára, a bányakatasztrófával foglalkozó tárcaközi bizottság tagja elmondta: jelenleg a sürgősségi beavatkozások zajlanak, de már a hosszú távú terveken is dolgoznak. A sótalanítási megoldásokat elemzik a Kis-Küküllő esetében és előrejelzéseket végeznek, hogy miként lehetne mélykutak fúrásával ivóvizet biztosítani a katasztrófa miatt vízellátási gondokkal küzdő Kis-Küküllő menti településeknek. A pénzforrásokat is keresik ehhez, mivel költséges munkálatokról van szó – mondta. Közölte, a Hargita megyei prefektúra naponta tájékoztatja a Maros megyeit az esetleges újabb sóhullámról, a bányánál tervezett beavatkozásokról.

Gabriel Stetco, a gazdasági minisztérium államtitkára kifejtette: három egységük a helyszínen tájékoztatja a parajdi turizmusban érdekelt vállalkozásokat a kormány által nyújtott de minimis támogatásról, ennek igénylési módjáról, hogy minél többen kérvényezni tudják. Az államtitkár szerint Parajd biztonságos, és többet tud nyújtani turisztikai szempontból annál, amit a sóbánya mélyén tapasztalhattak meg a látogatók.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!