USR-képviselő: A Salrom vezérigazgatójának távoznia kell a parajdi helyzet miatt

Lemondásra szólította fel a Salrom vállalat vezérigazgatóját a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, a környezetvédelmi bizottságot vezető Diana Buzoianu – írja az Agerpres. A parajdi helyzetről tartottak parlamenti meghallgatást hétfő este, a bizottság következtetései szerint sem a Salrom, sem a román vízügyi igazgatóság (ANAR) nem teljesítette megfelelően a feladatait.

A parlamenti meghallgatást az USR egy közleményben foglalta össze, amiben úgy fogalmaznak, hogy a jelenlegi katasztrófához az évek óta tartó tétlenség és szakszerűtlenség vezetett. Buzoianu hangsúlyozta: az ANAR már a bánya beomlásának lehetőségével is számol, és legalább egy hónapba telik, mire sikerül helyreállítani az ivóvízellátást a környező településeken.

„Ez csak néhány a számos következmény közül, amelyet egy közösség most elszenved azoknak a vállalatoknak a hozzá nem értése vagy mulasztása miatt, amelyeknek már 2007-ben lépniük kellett volna, amikor először értesültek a térségben létező valós veszélyről” – idézte a közlemény az USR képviselőjét.

A meghallgatáson részt vett az ANAR katasztrófavédelmi részlegének vezetője, Sorin Rîndașu, valamint a Salrom két igazgatója, Marius Gubernat és Nicolae Șoltuz is. A bányavállalat vezérigazgatója nem jelent meg a meghallgatáson, habár korábban megígérte jelenlétét.

A képviselő szerint a Salrom illetékesei elismerték, hogy figyelmen kívül hagyták a 2007-es szakértői ajánlásokat, és nem létesítettek megfigyelőállomásokat a térségben. Bár tisztában voltak a kockázatokkal, csupán csekély mértékű munkálatokat végeztek az elmúlt években.

Buzoianu úgy fogalmazott, hogy a parajdi munkálatok elvégzésére egy kevés tapasztalattal rendelkező vállalat nyerte el a megbízást. A többi pályázót azzal az indokkal zárták ki, hogy túl magas árat kértek, miközben az eljárás során a bányavállalat eleve nem tette közzé a költségkeretet. Amikor a bizottság tagjai rákérdeztek, miért zajlott így a kiválasztás, a Salrom képviselői azzal védekeztek, hogy jogilag megtehették ezt – idézte fel a bizottság ülésén elhangzottakat Diana Buzoianu.

„Mindez elegendő ok arra, hogy a vezérigazgató többé ne töltse be ezt a tisztséget” – összegzett a környezetvédelmi bizottság elnöke.

ANAR: nincs azonnali omlásveszély, de nehéz a helyzet

A meghallgatáson Sorin Rîndașu, az ANAR katasztrófavédelmi főosztályának vezetője hangsúlyozta: jelenleg nincs közvetlen omlásveszély a parajdi sóbányánál, de a lakosság vízellátása továbbra is súlyos gondokat okoz. Elmondása szerint folyamatosan monitorozzák a Korond-patak, a Kis-Küküllő, a Nagy-Küküllő és a Maros vizének minőségét, a mérések még mindig nagyon magas sókoncentrációt mutatnak. A Salrom által megbízott vállalkozó még dolgozik a sós víz terjedését megakadályozó csővezetékek lefektetésén, bár a munkálatok lassan haladnak.

Rîndașu hozzátette: a bánya területén elhelyezett szenzorok képesek jelezni a földmozgásokat, így időben észlelhetők lennének az esetleges rendellenességek. Az ideiglenes védműveket pedig úgy alakították ki, hogy bányaomlás esetén a másodpercenkénti 100 köbméteres hozamú árvíznek is ellenálljanak, nem mindegy azonban, hogy a bányafödém milyen sebességgel omlik be. Ha pedig a tárnák mennyezete beomlik, akkor nagy mennyiségű sós víz ömlik a Korond-patakba – magyarázta.

Közvetlen veszély nem fenyegeti a térség lakosságát, de a már kiköltöztetett családok nem térhetnek vissza az otthonaikba – tette hozzá az ANAR katasztrófavédelmi főosztályának vezetője.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!