Kedden elkezdődtek az érettségi írásbeli vizsgái
Kedden a román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődött az írásbeli érettségi. Az idei év legfontosabb újdonsága, hogy különböző tételt kapnak a román és magyar anyanyelvű diákok. Mostanra lett végzős ugyanis az a korosztály, amely a kisebbségeknek szóló tanterv szerint tanulta a románt.
A korábbi évekhez képest teljesen más menetrendben szervezik meg a felmérőt. Az érettségi kompetenciavizsgái már lezajlottak, a szóbeli vizsgákat román nyelvből január 27-29., anyanyelvből január 29-31., idegen nyelvből február 3-5., digitális ismeretekből pedig február 5-7. között tartották.
Ugyanakkor az írásbeliteket is előre hozták, mert a minisztérium azt szerette volna, hogy ne csússzon át a vizsga júliusra, amikor már egyre gyakrabban fordulhat elő kánikulai hőség, ami negatívan befolyásolná a diákok teljesítményét az olyan oktatási intézményekben, ahol nincs légkondicionáló. Korábban a minisztérium gyakorlatilag a klímaváltozást hozza fel érvként a módosításra.
Az idei év másik újdonsága, hogy az első eredmények közzétételét követően a vizsgázók kérésre és egy szülő/törvényes képviselő jelenlétében megtekinthetik a kijavított dolgozatukat. A dolgozat megtekintése nem feltétele az óvás benyújtásának és nem is teszi kötelezővé azt. Erről a szülők kérése nyomán döntött a minisztérium.
A tanfelügyelőségek adatai szerint az idei nyári érettségin az ország 447 vizsgaközpontjában hozzávetőlegesen 108 ezer tanuló vesz részt. Az írásbeli próbák mindegyik vizsganapon 9-kor kezdődnek, a termekbe fél 9-ig lehet bejutni érvényes személyazonosító okmánnyal. Azok az iskolák, amelyek vizsgahelyszínként szolgálnak, az érettségi írásbeli vizsgáinak napjain aszinkron online oktatásra térhetnek át.
A keddi román után szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, pénteken a választott tantárgyból vizsgáznak az érettségizők, hétfőn pedig anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók tudását. Az érettségi vizsga első eredményeit június 20-án délig teszik közzé. A vizsgázók aznap 14 és 18 óra között, illetve 23-án és 24-én megtekinthetik a dolgozataikat és óvást nyújthatnak be. A végleges eredményeket június 30-án közlik.
A dolgozatok javítása digitálisan történik. A tételeket és a javítókulcsot az írásbeli vizsgák napján 15 óráig közzéteszik a subiecte.edu.ro honlapon.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás