Átlátszó Erdély: Évtizedeken át zajlott a fizikai és szexuális visszaélés az Osonó diákszínjátszó társulatban

Egy 17 éves fiú egy nyári táborban arra ébred, hogy tanára, Fazakas Mihály – a sepsiszentgyörgyi Osonó társulat vezetője – a nemi szervét fogdossa. A férfi úgy tesz, mintha álmában történt volna. A fiú megrémül, összepakol, hazamegy. Pár nap múlva mégis visszatér, mert már nem tudja elképzelni az életét az Osonó nélkül. Az Átlátszó Erdély és a 444.hu közös tényfeltáró riportja példátlan részletességgel tárja fel a Fazakas Mihály által vezetett sepsiszentgyörgyi Osonó diákszínjátszó társulatban zajló visszaéléseket. A Kulcsár Árpád által jegyzett, több mint 40 perces olvasmányidőt igénylő riport húsznál is több egykori osonós és drámatagozatos diák vallomásán keresztül mutatja be azt a rendszert, amelyben az érzelmi manipuláció, a testi-lelki bántalmazás, a szexuális határátlépések és a pedagógiai hatalommal való visszaélés nem kivétel, hanem norma volt.

A cikk súlyát nemcsak a benne megszólaló tanúk száma, hanem a feltárt esetek rendszerszintű jellege is adja: a visszaélések nem véletlenszerű kilengések voltak, hanem egy olyan struktúra velejárói, amelyet a hierarchia, az elszigetelés és a totális kontroll jellemzett. A társulatban évtizedeken át formálódó autoriter pedagógiai gyakorlat a diákok számára egyszerre jelentett elköteleződést és kiszolgáltatottságot – miközben az Osonó külsőleg szakmai elismerések és vastapsok közepette működött.

Az alábbiakban a tényfeltáró riport főbb részeit szemlézzük. Elsőként azt mutatjuk be, hogyan épült fel az Osonó társulat és a hozzá szorosan kapcsolódó sepsiszentgyörgyi drámatagozat, és milyen szerepet játszott ebben Fazakas Misi – a színész, tanár, rendező, aki két évtizeden át meghatározó alakja volt a székelyföldi ifjúsági színjátszásnak.

Az Osonó és a drámatagozat: struktúra és működés 2000–2017 között

Az Osonó egy sepsiszentgyörgyi diákszínjátszó társulatként indult, Fazakas Mihály (Misi) 1998-ban vette át a csoportot, miután Marosvásárhelyen elvégezte a színművészetit, és visszatért Sepsiszentgyörgyre.

A diáktársulat a 2000-es évek közepére az egyik legismertebb erdélyi diáktársulattá nőtte ki magát, a fesztiválokon és előadásokon elért sikerei miatt. A társulat működése párhuzamosan zajlott több intézményi háttérrel:

• 2001–2009 között a Mikesben Fazakas heti 1–7 órában tartott színészfoglalkozásokat.
• 2007–2014 között a Kovászna Megyei Művészeti és Népiskolában is tanított.
• 2000-től 2023-ig a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának vezetője volt, ez vált a fő utánpótlási bázissá.
• 2010-ben az Osonó hivatalosan is elköltözött a Mikesből, hivatalosan azért, mert „kinőtték a dísztermet”, de valójában ezzel megszűnt a közvetlen pedagógiai kontroll egy része. Ezután a drámatagozat és az Osonó egyre inkább összefonódott, Fazakas így szinte teljes kontrollt gyakorolt a diákok felett – különösen azok felett, akik már nem a Mikesbe, hanem a Plugorba jártak, és csak hozzá tartoztak.

Fazakas módszereit elemezve az Átlátszó Erdély cikke részletesen leírja, hogy a tanár maximális elköteleződést várt el tanítványaitól, színházpedagógiáját erőteljes fizikai és mentális próbatételek jellemezték. Az Osonó tagjai gyakran nemcsak iskolai órákon, hanem táborokban, turnékon, hétvégi próbákon is együtt dolgoztak vele – informálisan, de teljes munkaidőben.

Az improvizációra és érzelmi megnyílásra épülő próbafolyamatok során Fazakas autoriter módon irányította a munkát: gyakori volt a lelki nyomásgyakorlás, a hierarchia tudatos építése, és az, hogy nem tűrte a kritikai visszajelzéseket. Személyes karizmája és „szabad” pedagógiai stílusa miatt a diákok egy része idealizálta őt, mások viszont már akkor kontrolláló, megalázó légkörről számoltak be.

2017-ben az Osonó hivatalosan Budapestre költözött, Fazakas pedig ingázni kezdett Magyarország és Székelyföld között. Az óráit „tömbösítve” tartotta, de formálisan a drámatagozat élén maradt egészen 2023-ig, amikor a zaklatási ügyek napvilágra kerülésének küszöbén lemondott.

Hogyan vált egy diákszínjátszó közösség zárt világgá

Amikor valaki kívülről figyelte az Osonó társulatot, azt látta: fiatalok, akik komolyan veszik a színházat. Elkötelezettek, fegyelmezettek, lelkesek. Akik turnéznak, díjakat nyernek, és úgy beszélnek a művészetről, mintha élet és halál kérdése lenne. Amit kevesen láttak, az a belső dinamika volt – és az a rendszer, amelyben ez a lelkesedés formát öltött.

A Kulcsár Árpád által jegyzett tényfeltáró riportból kirajzolódik: az Osonó nem csupán egy színházi műhely volt, hanem egy zárt világ, amelynek szabályai egyre szigorúbbak lettek, miközben a vezető, Fazakas Mihály szerepe minden mást elhomályosított. Egy olyan világ, ahol nem volt kérdés, hogy ki irányít, és nem volt helye annak sem, aki kételkedett.

A társulati élethez hozzátartozott a szigor – reggeli edzések, hosszú próbák, szabályok, fegyelmezés. De a „fegyelem” nem állt meg a színházi kereteken belül. Aki késett, guggolt. Aki panaszkodott, megalázást kapott. A lányokat a testük miatt szidták, a fiúkat kiváltságokkal jutalmazták. A diákok egy része mégis úgy érezte: ez az ára annak, hogy „valódi” művészet szülessen.

A rendszer egyik alappillére a kontroll volt. A társulaton belül nem volt szabad párkapcsolatot kialakítani, bulizni menni vagy barátkozni „kívülállókkal”. A csoport minden tagját Fazakas figyelte és értékelte. Aki kilógott, azt kibeszélték vagy elhallgattatták. Aki maradni akart, alkalmazkodott. Idővel már nem csak az volt kérdés, ki hogyan mond el egy monológot, hanem az is, kivel alszik egy sátorban, vagy ki kivel beszélget az ebédlőben.

A legmegrázóbb vallomások azok, amelyek azt írják le, hogyan mosta el a határokat tanár és diák, felnőtt és kiskorú között Fazakas. Többen beszámoltak olyan esetről, amikor a rendező szexuális töltetű közeledést tanúsított diákok – főleg fiúk – felé. Volt, aki szerint ezek finom manipulációk voltak, mások konkrét visszaéléseket éltek át. A szituációkat nehezítette, hogy minden kapcsolatot átszőtt a hierarchia: nehéz volt nemet mondani annak, akitől az egész életük forgott. Egy jó szerep, egy iskolai ajánlás, egy turné – vagy épp a kizárás lehetősége.

Ahogy a riport írja: ez nem csupán egy egyéni történet, hanem egy pedagógiai modell kritikája is. Egy modellé, amely a „szent színház” nevében megengedte a fizikai és lelki abúzust, és amely évtizedeken át úgy működött, hogy kívülről csodálni lehetett, belülről viszont sokan csak hosszú évek terápiája után tudták megfogalmazni, mi is történt velük.

Hiába derültek ki dolgok, nem lett következményük, a bántalmazó rendszer csendben zárult le

A Fazakas Misi körül épült világ nemcsak elnyomott, hanem formált is – és ez a formálás sokszor torz mintákat hagyott hátra. Kulcsár Árpád riportjában Lóránd története ennek a legplasztikusabb példája. Az egykori sportoló, akit Fazakas behúzott az Osonó világába, nemcsak tanítványa, hanem segítője is lett, majd – mint kiderül – maga is átvett visszaélői mechanizmusokat. Az, akit egyszer zaklattak, egy ponton maga is átlépett határokat. Nem mentegetés ez, hanem egy rendszer működésének bemutatása: ahol nincs valódi feldolgozás, ott a bántalmazás gyakran spirálként ismétlődik.

Az Osonó végül kifelé is változni kezdett. 2017-ben a társulat formálisan Budapestre költözött. Hivatalosan azért, mert Sepsiszentgyörgy nem értékelte eléggé. Valójában a társulat és Fazakas eltávolodása az intézményi közegtől akkor kezdődött, amikor egyre több volt tanítvány kezdett beszélni – előbb privátan, majd óvatosan a nyilvánosság előtt is.

Az első igazi repedés 2023-ban történt. Egy kiskorú diák arról számolt be társainak, hogy szexuális viszonyban van Fazakassal. Az osztály mozgolódni kezdett, a pletykák gyorsan terjedtek, újságírók is érdeklődni kezdtek. Fazakas ekkor hirtelen távozott a drámatagozat éléről. A diákjainak azt mondta: elfáradt.

A valódi elszámolás elmaradt. A történet nem ért véget, csak csend lett körülötte.

A tanári pozíciót Prezsmer Boglárka vette át, aki korábban többeknek is beszélt arról, hogy tud Fazakas egyik tanítványával való kapcsolatáról. Ő maga azonban nem nyilatkozott, és – a riport szerint – nem tett feljelentést sem. A hallgatás nemcsak az intézményeket, hanem a közeli ismerősöket, kollégákat is jellemezte. Még azokat is, akik korábban barátok voltak, és szemtanúi voltak a hatalmi viszonyok torzulásának.

A sajtó is lassan reagált. Az első próbálkozások elhaltak, cikkek maradtak félben. Egyes megszólalni készülő volt osonósok – például Mucha Oszkár – eljátszották az informátor szerepét, hogy kiderítsék, ki készít riportot. Kétélű történet: egyszerre utal a félelemre és a lojalitás megmaradására.

És közben ott vannak a visszatekintések is – egymásnak ellentmondó narratívákból. Vannak, akik szerint Fazakas túl kemény volt, de legalább „felkészített a szakmára”. Mások évek óta terápiában próbálják feldolgozni azokat a határátlépéseket, amelyeket az Osonóban éltek át. A visszaemlékezések nem egységesek, de a rendszer, amelyben ezek a visszaélések megtörténhettek, ugyanaz volt. És abban sokáig senki nem vonta felelősségre azt, aki irányította.

444.hu: Pénz, elismerés, hallgatás – közpénzekből épült a rendszer

Miközben egykori tanítványai súlyos visszaélésekről, szexuális közeledésekről és érzelmi manipulációról számolnak be, Fazakas Mihály társulata évről évre nyerte el a román és a magyar állam, valamint az Európai Unió támogatásait, írja a történet pénzügyi vonatkozásait felgöngyölítő 444.hu portál. Az Osonó működése szinte kizárólag pályázati forrásokra épült: 2023-ban például több mint 50 millió forintnyi összeget gyűjtöttek össze – többségében EU-s pénzekből, de a magyar Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alap, a MOL és több önkormányzat is a támogatók között szerepelt. Magyar állami díjat (Bonis Bona), közösségi elismeréseket, egyházi iskolai meghívásokat is kaptak.

A 444 összesítése szerint Fazakasék sikeresen pályáztak többek között az alábbi EU-s vagy nemzeti programokra: Egészség a jobb jövőért, Személyiségfejlesztés az oktatásban, Regionális stratégiai összefogás az ifjúsági dolgozók szakmai támogatására. E támogatási struktúrák mögött azonban nem volt valódi minőségbiztosítási vagy gyermekvédelmi kontroll: sem a szülők, sem az iskolák, sem a támogatók nem tudtak vagy nem akartak rálátni arra, hogyan működött belülről az Osonó.

A történet tehát nemcsak Fazakas Mihály személyes felelősségéről szól, hanem arról is, hogyan jöhetett létre és maradhatott fenn évtizedekig egy olyan rendszer, amelyben gyerekek és fiatalok kiszolgáltatottsága intézményesült. Több tucat támogatás, szakmai díj, iskolai együttműködés, egyházi meghívás és közpénz került a társulathoz úgy, hogy közben sem a támogatók, sem az iskolák, sem a szakmai partnerek nem jelezték, vagy nem vették észre, mi zajlik a színfalak mögött.