Grindeanu: A PSD követelheti, hogy ő adja az új miniszterelnököt, mert győzött tavalyi parlamenti választáson

A tavalyi parlamenti választások eredményeit figyelembe véve „természetszerűleg” a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) lenne elsőbbsége a kormányfő személyének nevesítésében – jelentette ki szombaton Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke a PrimaTV-nek nyilatkozva.

Az Agerpres összefoglalója szerint Grindeanu azt mondta, PSD követelheti, hogy ő adja az új miniszterelnököt, mivel a decemberi parlamenti választásokon a szociáldemokraták győztek.

Ez nem azt jelenti, hogy nem tartják tiszteletben az államelnök feladatkörét, aki a parlamenti pártokkal való konzultáció és egy stabil parlamenti többség kialakításának mérlegelése után kormányalakítással bízza meg a szerinte megfelelő személyt – fogalmazott Grindeanu, de nyomatékosította, hogy a PSD nyerte meg a decemberi választásokat.

Grindeanu cáfolta, hogy nem akar továbbra szállítási miniszter lenni. Csak arra mutatott rá – magyarázta –, hogy néhány év után óhatatlanul csökken kissé az elején tanúsított dinamizmus, azonban azt semmiképp nem szeretné, ha olyan miniszter kerülne a tárca élére, aki a minisztériumban „tanulja a szakmát”.

A PSD ügyvivő elnöke kijelentette, hogy nem szeretne rövid távú – hat hónapra szóló – politikai partnerségeket, amelyek után esetleges parlamenti játszmák miatt pártja kikerüljön a többségből. „Inkább most megvitatjuk mindezeket a dolgokat” – mondta.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!