Csökkentették a szenátus létszámát, évi 17,5 millió lejt takarít meg az állam
Lezárult a román szenátus létszámcsökkentési folyamata: 147 állás megszüntetésével évente 17,5 millió lejt takarít meg az állam – jelentette be Ilie Bolojan, a szenátus elnöke az Agerpres szerint.
A politikus szerint a szenátusban az év elején hozott költségcsökkentő intézkedések értelmében a korábbi 796 munkahelyet 649-re csökkentették. Ennek köszönhetően a béralap több mint 18 százalékkal mérséklődött: 93,9 millió lejről 76,4 millió lejre. A megtakarítás összege körülbelül 3,5 millió eurónak felel meg.
Ilie Bolojan szerint hasonló létszámcsökkentés más közintézményekben is megvalósítható lenne.
„Talán nem tűnik akkora megtakarításnak, de három év alatt összegyűl egy bukaresti zsúfolt kereszteződés felüljárójának az ára, ami körülbelül 10 millió euró. Számolják csak ki, hány intézménynél lehet hasonló költségcsökkentést bevezetni és hány felüljáró ára veszett el mostanig” – érzékeltette a megtakarítás mértékét Bolojan.
A politikus hozzátette: a szenátus az új, karcsúsított szerkezetével is hatékonyan működik, és bevezették a munkahelyi jelenlét elektronikus nyilvántartását.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás