Sulyok Tamás pünkösdre Székelyföldre jön
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke részt vesz a csíksomlyói búcsún – írja az Agerpres a köztársasági elnöki hivatal sajtóosztálya által közölt információkra hivatkozva. A magyar államfő június 6. és 9. között magánlátogatáson tartózkodik Székelyföldön.
A látogatás pénteken, június 6-án kezdődik, amikor Sulyok Tamás ellátogat a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceumba, majd a bákói megyei Gyimesbükk plébániájára, ahol találkozik a helyi pappal.
Ezután szombaton részt vesz a csíksomlyói katolikus pünkösdi búcsún és szentmisén, hétfőn pedig a Kászon-pataki hágóba látogat, ahol egy székely hősök emlékére állított keresztet szentelnek fel. Még ezen a napon elmegy a Kovászna megyei Kézdiszentlélekre, ahol a helyi erődtemplomban szentmisén vesz majd részt.
Sulyok Tamás utolsó romániai állomása Illyefalván lesz, ahol meglátogatja a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány központját – közölte a hivatal. A HotNews cikkében megemlíti, már hagyománynak számít, hogy Magyarország mindenkori elnöke magánlátogatás keretében elzarándokol a csíksomlyói búcsúra.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás