Nicușor Dan civil és politikai szerepvállalásra hívta az egyetemistákat

128

Nagy hiányosságok vannak a romániai civil társadalomban és a politikai életben, és ha elég nagy számban vállalnak ebben szerepet a fiatalok, akkor ők hozzák majd el a változást, mondta Nicușor Dan megválasztott elnök szombaton Bukarestben, a Romániai Egyetemisták Kongresszusán az Edupedu.ro szerint.

„Mit tehettek ti a társadalomért? Úgy gondolom, hogy a civil társadalom, és különösen a civil társadalom polgári területe nagy hiányosságokat mutat. Nagyon sok területen hanyag vagy korlátozott a román állam, és a társadalomnak nyomást kell gyakorolnia, hogy ezeket a dolgokat kijavítsák” – mondta Dan.

Azt is hozzátette, hogy a politikai szerepvállalás területén is nagy hiányosságok vannak. „Vannak ideológiai alapon meghatározott pártjaink, amelyekbe azonban régóta torzított kritériumok szerint lehet bekerülni, mert nincs olyan mennyiségű ember, aki belépne és nyomást gyakorolna rájuk annak érdekében, hogy érdemek szerint történjen az utánpótlás kiválasztása, ahogy annak lennie kellene” – fogalmazott a megválasztott államfő.

„Közös erőfeszítésre van szükség a társadalom részéről, hogy ez a potenciál a valóságban is megnyilvánuljon és várlak, a képviselőiteken keresztül, hogy ültessük gyakorlatba az ötleteiteket” – idézte Dant az Edupedu.ro.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!