Utcára vonulnak a szülők Sepsiszentgyörgy egyetlen román iskolájának elhúzódó felújítása miatt

Békés tüntetést hirdettek pénteken 14 órára a Sepsiszentgyörgy egyetlen román tannyelvű iskolájában, a Mihai Viteazul Főgimnáziumban tanuló gyermekek szülei az épület állapota és elhúzódó felújítása miatt, írja a Mesagerul de Covasna.
A szülők közleményükben azt írták, fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy milyen rossz körülmények között tanulnak a gyermekeik és dolgoznak a tanárok már több mint öt éve, illetve világos tájékoztatást kérnek arról, hogy hogyan zajlik majd az oktatás a következő tanévben, 2025 szeptemberétől. Mint írták, a bentlakás és a díszterem felújítását kivitelező cég és az önkormányzat között nem született megállapodás a munkálatok befejezéséről, ezért nem tudni, hány évig tarthat még a folyamat. Az sem világos, hogy az A épületszárny felújítása befejeződik-e a tanévkezdésig vagy hogy a B épületszárny felújítási munkálataira kiírták-e már a közbeszerzési eljárást.
„Eközben a tanulók és a tanárok bizonytalan és egészségtelen körülmények között fognak dolgozni, ahol a kártevőirtó programok ellenére csótányok ugrálnak mindenfelé” – írták a közleményben.
A Mesagerul de Covasna szerint a Mihai Viteazul Főgimnázium bentlakásának és dísztermének európai uniós forrásokból zajló felújítása 2020-ban kezdődött el és hat hónap volt a kivitelezés határideje, de ezt a kivitelező nem tartotta be. Két évvel ezelőtt az önkormányzat szerződést bontott, a kivitelező azonban pert indított, ami azóta is húzódik. A bentlakás épülete ezért használhatatlan, pedig már 90 százalékban elkészült a felújítása. 15 osztálynyi gyermek a város különböző iskolaépületeiben tanul.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat nemrég közölte, hogy az A épületszárny előre nem látott munkálatok miatt nem készül el az új tanév kezdetéig, és a B épületszárny és a könyvtár felújítása, amelyre már szerződést kötöttek, nem kezdődik el az A épületszárny befejezése előtt.
A polgármesteri hivatal az iskola vezetőségével közösen úgy döntött, hogy az iskola sportpályáján elhelyezett 16 konténerben oldja majd meg átmenetileg az oktatást és ezek engedélyeztetése már folyamatban van.
„Tudjuk, hogy ez nem ideális, de úgy véljük, hogy ez a legjobb átmeneti megoldás, amíg a munkálatok teljesen befejeződnek (...) Biztosítjuk a közösséget, hogy nagyon komolyan vesszük ezt a projektet, és azt szeretnénk, mint minden érintett, hogy a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjai minél hamarabb tisztességes körülmények között tanulhassanak” – közölte a polgármesteri hivatal.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!