George Simion: Az alkotmánybíróság folytatta az államcsínyt
„Az alkotmánybíróság folytatta az államcsínyt! Nem marad más hátra, csak az, hogy harcoljunk! Jöjjenek velem ma, és a következő hetekben is!” – reagált Facebook-oldalán George Simion arra, hogy az alkotmánybíróság csütörtökön elutasította az elnökválasztás érvénytelenítésére vonatkozó kérelmét.
A bejegyzés alatt hozzászólásban megosztott egy linket, ahol csatlakozni lehet a Románok Egyesüléséért Szövetséghez (AUR). „Nagyon rövid időn belül ismét választások lesznek és soookkal felkészültebbeknek kell lennünk!” – fűzte hozzá a szélsőjobboldali párt elnöke.
Az AUR még az alkotmánybíróság határozatának bejelentése előtt közölte, hogy a Központi Választási Iroda (BEC) és az Állandó Választási Hatóság (AEP) nem engedte meg a párt által kijelölt „informatikusnak”, hogy belépjen a választást lebonyolító informatikai rendszerbe, ellehetetlenítve ezzel a szavazás helyességének „független” ellenőrzését, írta az Agerpres.
A közleményben azt írták, „adataik szerint” több mint 100 000 olyan személyi szám van, amelyről több szavazatot is leadtak, és hogy ellenőrizni szerették volna azt is, hogy vannak-e elhunyt személyek a választói névjegyzékben. Az elmúlt napokban az AUR képviselői által többször említett vádakat a hatóságok cáfolták.
Az állítólagos választási csalásról szóló információkra alapozva manipulációs kampány zajlik a közösségi médiában, figyelmeztetett szerdán a G4Media. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) erre reagálva közölte, hogy a 2025-ös romániai elnökválasztás teljes választási folyamata feddhetetlen, tisztességes volt és átlátható módon zajlott.
Az alkotmánybíróság csütörtökön elutasította George Simion kérelmét a 2025-ös elnökválasztás második fordulójának törlésére és érvényesítette a választás eredményét.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!