„Ma megtettem egy nehéz, de szükséges lépést: befejeztem az elnöki megbízatásomat a Szociáldemokrata Párt élén” – írta keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu.
A G4Media úgy értesült, hogy Ciolacu hátrahagyta a párt vezetőségének, hogy Sorin Grindeanu és Daniel Băluță közül válasszák meg az új elnököt. A lap szerint Sorin Grindeanu jelenlegi ügyvivő közlekedési miniszterre jóval többen szavaztak a PSD országos tanácsának kedd délutáni ülésén, így ő lesz a párt ügyvivő elnöke.
A román sajtó már hétfőn arról írt, hogy a korábbi miniszterelnök, aki 2019 óta vezeti a PSD-t, közölte lemondási szándékát a kollégáival, amit kedd délután jelent majd be hivatalosan.
Ciolacu pártelnöki tisztségből való távozása közvetlenül az elnökválasztás első fordulója után is felmerült, de végül csak a miniszterelnöki tisztségnek intett búcsút. Sőt, a tavaly novemberi elnökválasztás kudarca után is bejelentette, hogy lemond a pártelnöki tisztségéről, de végül visszahívták.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom