Sorin Grindeanu: A PSD sosem lenne tagja olyan kormánynak, amelyik áfaemelést tervez
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői körében inkább az a vélemény az elterjedt, hogy a pártnak ellenzékben kellene maradnia, de ügyvivő elnökként azzal bízták meg, hogy legyen nyitott bármilyen forgatókönyvre, mondta el Sorin Grindeanu kedd délután újságíróknak a G4Media szerint.
Arra a kérdésre, hogy van-e olyan vörös vonal, amit a PSD nem lépne át a kormányalakítási tárgyalásokban, a frissen megválasztott ügyvivő elnök azt válaszolta: „Olyan dolgok, amelyek nem tesznek jót a romániaiaknak. Az áfa 25 százalékra emelésével a PSD sosem fog egyetérteni”.
A PSD jelenleg a legnagyobb párt a parlamentben, az ún. Európa-párti pártok, azaz a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői nélküle nem tudnának többségi kormányt alkotni.
A megválasztott elnök, Nicușor Dan még a kampány alatt arról beszélt, hogy elnökként meg fog bizonyosodni arról, hogy nem lesz áfaemelés. Úgy vélte, hogy inkább az adók és illetékek begyűjtésén arányán kellene javítani a szárnyaló költségvetési deficit csökkentéséhez.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás