Nicușor Dannak le kell mondania főpolgármesteri posztjáról, ideiglenes vezetője lesz Bukarestnek
Az alkotmánybíróság hivatalos eredményhitelesítése után Nicușor Dant elnökként iktatják be, ezzel párhuzamosan pedig köteles lemondani Bukarest főpolgármesteri tisztségéről. Dan második, négyéves ciklusát alig néhány hónapja, október végén kezdte, most azonban idő előtti távozása előrehozott helyhatósági választásokat tesz szükségessé a román fővárosban.
A Hotnews.ro összefoglalója szerint a törvény értelmében a főváros prefektusa 10 napon belül köteles megállapítani a tisztség megüresedését és javaslatot tenni a kormánynak az új választások időpontjára. A kormánynak legfeljebb 90 napja van ennek kijelölésére, így a legvalószínűbb forgatókönyv szerint Bukarest lakói idén ősszel, szeptemberben vagy októberben, ismét az urnákhoz járulnak.
Az ideiglenes főpolgármestert a fővárosi tanács választja ki a két alpolgármester, Stelian Bujduveanu (PNL) és Adrian Vigheciu (PSD) közül.
Nicușor Dan elnökké választása új politikai mozgásokat indított el: többen már jelezték, hogy indulnának a főpolgármesteri posztért. Daniel Băluță, a IV. kerület jelenlegi polgármestere már korábban is jelezte ambícióit.
Gabriela Firea, a PSD korábbi főpolgármestere és jelenlegi európai parlamenti képviselő nem zárta ki visszatérését: egy interjúban azt mondta, fontolgatja az indulást, ha Dan elnyeri az elnöki széket.
Ugyanakkor lezárultak a találgatások Cristian Popescu Piedone esetleges indulásáról is: az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezetője nem kíván részt venni a versenyben.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás