A romániai magyarok jövőjéért szavaztak, mondták az RMDSZ-es ügyvivő miniszterek
Az ügyvivő kormány két RMDSZ-es minisztere, Tánczos Barna pénzügyminiszter és Cseke Attila fejlesztési miniszter is üzent a magyar közösségnek, miután vasárnap délelőtt szavaztak.
Tánczos Barna Facebook-oldalán közölte, Csíkszenkirályon a Vitos Mózes Általános Iskolában szavazott, ott, ahol ő maga is magyarul tanulhatott, utána pedig még több generáció. Elmondta: azért járult az urnákhoz, hogy az erdélyi magyaroknak ne kelljen attól tartaniuk, hogy elveszik tőlük a már megszerzett jogaikat. Hozzátette: ugyanakkor azért is szavazott, hogy a választások után még legyen esélye az országnak elkerülni a gazdasági válságot. Mindenkit arra buzdított, hogy éljen szavazati jogával. „Ne hagyjuk, hogy a magyargyűlölők, a magyarellenesek, a szélsőségesek nyerjenek” – idézte Tánczost az RMDSZ közleménye.
„Arra a jelöltre szavaztam, amelyik nem tökéletes, de legalább nem magyargyűlölő” – kezdte posztját Cseke Attila. Az RMDSZ közleménye szerint az ügyvivő fejlesztési miniszter azt mondta, a választáson arra kell szavazni, aki Európa felé viszi Romániát, nem a múltba, Kelet felé. Kiemelte: most a romániai magyarok, különösen a partiumi bihari magyar közösség jövője, jogai, anyanyelve és iskolái forognak kockán. Arra kért mindenkit, hogy most ne taktikázzon senki, minden mást félre kell tenni, mert a magyarellenességre csak egyetlen válasz van: az egységes magyar szavazat. Hangsúlyozta, hogy sok magyar már szavazott, de most azokat is el kell vinni, akik az első fordulóban nem járultak az urnákhoz. „Csak így nyerhetünk. Hajrá, magyarok!” – zárta felhívását.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!