Hargita és Kovászna megye rettent meg leginkább Simion esetleges győzelmétől

Az első fordulóhoz képest Hargita és Kovászna megyében nőtt meg leginkább a választási kedv, szinte 20 százalékponttal magasabb most a részvétel a két említett megyében, mint két héttel ezelőtt volt. A 19 óra részvételi adatok alapján ábrát is készítettünk, ebben igazán szembetűnő a két megye kiemelkedése.

Minden megyében magasabb a részvétel a második fordulóban, mint az elsőben volt, de különösen Erdély húzott bele nagyon. Kolozs megyében 15,18 százalékpontos növekedéssel a harmadik helyen következik Kovászna és Hargita mögött, de Maros, Brassó, Szeben, Bihar és Temes megyében is több mint 10 százalékkal többen mentek el 19 óráig szavazni, mint két héttel ezelőtt.

A lista másik végén Mehedinți megye áll 2,03 százalékpontos növekedéssel, míg Olt és Teleorman megyében is csupán 3 százalékpont körüli a növekedés.

A diaszpóra is sokkal élénkebben szavaz, mint két héttel ezelőtt, akkor 19 óráig 896.230 ember szavazott, ami a választók 4,98 százalékát jelentette. Ma 19 óráig 1.533.653 ember szavazott, ami 8,52 százalékuk.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!