Aláírták a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését
Aláírták hétfőn a kolozsvári körgyűrű második szakaszának tervezési és kivitelezési szerződését – tájékoztat Sorin Grindeanu közlekedési miniszter. A körgyűrű Gyalut (és az A3-as autópályát) köti össze Apahidával (és a tervezett DX4-es gyorsforgalmi úttal).
Grindeanu közlése szerint a közlekedési minisztérium által támogatott szerződés értéke 4,72 milliárd lej (áfa nélkül), lebonyolítója pedig Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, akinek a közbeszerzésén a besztercei székhelyű Dimex (egy bolgár és egy boszniai céggel társulva) nyerte el a megbízást. A kolozsvári körgyűrű második szakasza 23,67 kilométernyi négysávos út, valamint mintegy 17 kilométernyi összekötő út megépítését tartalmazza. A projekt részeként 5, összesen mintegy 2 kilométer hosszúságú alagutat is meg kell építsenek, illetve 30,35 kilométer kerékpárút kialakítása is benne van.
A tervezésre és kivételezésre összesen 48 hónapja van a Dimexnek. A Pro Infrastruktúra Egyesület februári összegzése szerint a besztercei cég eddigi teljesítménye nem túl meggyőző, és a körgyűrű megépítése „műszakilag, bürokratikusan és pénzügyileg mintegy 10-szer bonyolultabb projekt”. Példaként az észak-erdélyi autópályát az 1-es főúttal összekötő utat említette Tordatúr mellett, amivel végre ki lehet majd kerülni Tordát, és amit szintén a Dimex épít. Bár a szerződéses határidő februárban lejárt, az átadás még várat magára.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!