Vasúti sínekre kényszerítve ölt meg egy férfi egy nőt Nagyváradon

Megrázó bűncselekmény történt szombatról vasárnapra virradó éjszaka Nagyváradon: egy 46 éves férfi addig kényszerített a vasúti sínekre egy 52 éves nőt, ameddig az áldozatot el nem gázolta a vonat – számolt be a Bihoreanul.

A portál szerint a bűncselekmény szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt, 1:15-kor. A Bihar megyei ügyészség szóvivője, Cristian Ardelean azt nyilatkozta, hogy a férfi fizikai erőszakot alkalmazva kényszerítette a sínekre az áldozatát, majd a Nagyvárad és Élesd között közlekedő tehervonat érkezésekor, az utolsó pillanatban félreugrott. Az áldozat azonnal szörnyethalt.

A mozdonyvezetőnek esélye sem volt elkerülni az ütközést, sokkos állapotban hallgatták ki.

A férfit még az éjszaka folyamán elfogták a rendőrök Nagyvárad Velence negyedében található tömbházlakás lépcsőházában, ott bujkált. Vasárnap este pedig elrendelte a bíróság a 30 napos előzetes letartóztatásba való helyezését. A férfit gyilkosság elkövetésével gyanúsítják.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!