Elfogadták a munkaügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt
A szenátus 61 igen és 59 nem szavazattal elfogadta az AUR, az S.O.S. Románia és a POT által kezdeményezett egyszerű indítványt Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter ellen – írja a Hotnews.ro. A Nyugdíjrendszer – egy átlátszó trükközés szüleink és nagyszüleink életével című dokumentumban az ellenzéki pártok a nyugdíjrendszeri kormányzati intézkedéseket, a nyugdíjak befagyasztását és az egyenlőtlenségek elmélyülését bírálták.
A Hotnews hangsúlyozza, hogy az egyszerű indítványok nem eredményezhetik egy miniszter leváltását, még akkor sem, ha azokat a többség megszavazza. Csak a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványok járnak átalakításokkal, ugyanakkor az egyszerű indítvány egyfajta politikai figyelmeztetésnek tekinthető.
A mostani azért is különösen érdekes, mert Simona Bucura Oprescu ellen benyújtott egyszerű indítvány sikeressége arra is rávilágít, hogy mennyire törékeny a kormánykoalíció többsége. A 134 szenátor közül 120 vett részt az ülésen, közülük 61 szavaztak mellette, 59-en pedig ellene. A kormánypártok 68 szenátora közül 62-en vettek részt az ülésen, az AUR-nak, az SOS Romániának és a POT-nak összesen 45 szenátora van, míg az USR-nek 19. Az indítványról – hosszas vita után – titkos, golyós szavazással döntöttek a szenátorok.
Az indítvány kezdeményezői azzal vádolták a munkaügyi minisztert, hogy megalázó módon kezeli a nyugdíjasokat. Azt is kiemelték, hogy a nyugdíjak átszámítása után egyes esetekben a járandóságok csökkentek. A kritikusok szerint a jogszabályok átgondolatlan módosítása és az átláthatatlan intézkedések súlyosbították a társadalmi egyenlőtlenségeket, különösen a katonai nyugdíjak esetében.
Az USR szenátora, Irineu Darău a parlamenti vitában élesen bírálta a minisztert, mondván, hogy Simona Bucura Oprescu túl nyugodtan kezeli a helyzetet: „Mit szeretnénk egy munkaügyi minisztertől? Hogy nagyon hatékony legyen, ami nem áll fenn az ön esetében. Vagy legalább legyen nagyon őszinte, és semmiképpen se ennyire nyugodt” – fogalmazott Darău.
Válaszként Simona Bucura Oprescu azzal érvelt, hogy az indítvány hamis adatokra, féligazságokra és szándékos valóságtorzításokra épül. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ellenzék jogában áll kritikát megfogalmazni, de szerinte a mostani kezdeményezés inkább dezinformációra épült, mint valódi problémák megoldására.
A kormánykoalíció tagjai, a PSD és a PNL képviselői egyöntetűen azt állították, hogy az indítvány kizárólag választási célokat szolgál, és az időzítése sem véletlen: kevesebb mint egy héttel az elnökválasztás első fordulója előtt került napirendre.
„Az önök célja nem tisztességes. Ez csak egy választási játszma. A nyugdíjasok nehézségeit próbálják kihasználni a szavazatok megszerzése érdekében” – fogalmazott Simona Bucura Oprescu a szenátusi vita során.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!