Új híd épül Moldova Köztársaság és Románia között, 60 éve az első

Hivatalosan elkezdődött szombaton a Iași-t és a moldovai Ungheni-t összekötő Prut-híd építése, írta az Agerpres. Ez az első híd, amelyet az elmúlt 60 évben Románia és Moldova között létrehoznak – mondta Sorin Grindeanu szállításügyi és közúti infrastruktúráért felelős miniszter.

Grindeanu a román kormány több más tagjával, valamint Crin Antonescuval, a Románia, előre választási szövetség elnökjelöltjével együtt részt vett a moldovai köztársaságbeli Zagarancea településen szervezett rendezvényen.

Grindeanu elmondta, hogy a projektet európai alapokból finanszírozzák az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) uniós mechanizmuson keresztül, és megvalósulása Adina Vălean volt európai biztos hozzájárulásának köszönhető. Vălean egyébként Crin Antonescu elnökjelölt felesége.

A 32,9 millió eurós összértékű projekthez az Európai Unió 16,4 millió euróval járul hozzá, a hídnak 18 hónap alatt kell megépülnie – tette hozzá Grindeanu.

A tervezett, Chișinăut Iași-al, illetve Marosvásárhellyel összekötő A8-as sztráda részét képező 261,2 méter hosszú négysávos híd a moldovai Zagarancea és a Iași megyei Golăești települést fogja összekapcsolni.

A Prut folyó fölött öt hidat terveznek építeni, ezek közül ez az első, amelyre már aláírták a tervezési és kivitelezési szerződést múlt ősszel.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!