Ciolacu szerint a koalíció nem tárgyalt Boc-kal az alkotmánybírói funkcióról

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Inkább ügyvédet és nem ügyészt javasolna az alkotmánybírói funkcióra, mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke arra reagálva, hogy sajtóértesülések szerint pártja leginkább Robert Cazanciuc volt ügyészt, a Ponta-kormány igazságügyi miniszterét támogatná.

Marcel Ciolacu a Prima Tv szombat délben sugárzott Insider Politic című műsorában beszélt erről. „Ezt a döntést a kollégákkal közösen hozzuk meg. Nem utasítom el kategorikusan Cazanciuc urat. De szeretnék több ügyvédet az alkotmánybíróságba” – idézte a News.ro Ciolacu válaszát arra a kérdésre, hogy támogatná-e, hogy Cazanciuc legyen a PSD javaslata az alkotmánybírói funkcióra.

A műsorvezető megkérdezte azt is, hogy a koalíció támogathatja-e Emil Bocot, kolozsvár nemzeti liberális polgármesterét, akinek a neve szintén felmerült a lehetséges alkotmánybírók között, mire Ciolacu azt mondta, nem tudja, nem egyeztettek erről a polgármesterrel.

Idén három eddigi alkotmánybíró (Marian Enache, Livia Stanciu és Varga Attila) mandátuma jár le. A három új alkotmánybíró közül egyet az államfő jelöl, egyet a képviselőház, egyet pedig a szenátus. Az eddigi gyakorlat szerint a parlamenti jelöltek egyikére a PSD tesz majd javaslatot, míg a másikra az RMDSZ.

A News.ro emlékeztet, hogy Cazanciuc már 2022-ben is érdeklődött az alkotmánybírói funkció iránt, de Marcel Ciolacu akkor Bogdan Licu ügyészt, Klaus Iohannis egyik közeli emberét támogatta. Bogdan Licu nyilvánosan magyarázkodásra kényszerült a jogi egyetemen kapott rossz jegyei miatt, doktori címéről pedig lemondott, amikor Emilia Şercan bebizonyította, hogy plagizált.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!