Kolozsváron fog ülésezni az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja

Kolozsváron tartja március 26-28. között értekezletét az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECR) – jelentette be szerdán a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), a pártcsalád romániai tagja.

A párt közleménye szerint az ECR elnöke, Mateusz Morawiecki, valamint a társelnökök, Patryk Jaki és Nicola Proccaccini mellett olaszországi, lengyelországi, franciaországi, bulgáriai, luxemburgi, horvátországi, spanyolországi és romániai konzervatív politikusok lesznek jelen a találkozón. George Simiont januárban választották meg az ECR egyik alelnökének.

A közleményben azt állítják, hogy az eseményen munkamegbeszéléseken és vitákon járják körül az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti együttműködés gazdasági és kulturális perspektíváit, az európai társadalmak megerősítését, az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, valamint a Nyugat- és Kelet-Európa közötti szakadék áthidalását.

Az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártját 2009-ben brit és lengyel konzervatívok hozták létre, és 2020-től az olasz ellenzék akkori vezetője, majd 2022-től Olaszország kormányfője, Giorgia Meloni volt az elnöke. Meloni a tavalyi év végén jelentette be, hogy lemond a pártcsalád elnöki funkciójáról, januárban pedig Mateusz Morawieckit választották meg a helyére.

Az ECR-hez szeretett volna korábban csatlakozni az Orbán Viktor vezette Fidesz is, de végül Meloni elutasította a Fidesz felvételét az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójába, a pártcsalád EP-csoportjába. Akkor a fideszes politikusok épp az AUR felvételére hivatkozva hangoztatták, hogy már nem is akarnak belépni. Ezek után hozták létre Orbánék a Patrióták Európáért (PfE) frakciót.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!