Predoiu: Románia naprakész az amerikai vízummentesség előkészítésében
A román hatóságok az ütemterv szerint haladnak az amerikai vízummentesség előkészítésében – jelentette ki Cătălin Predoiu miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter szombaton Suceaván.
Cătălin Predoiu azt mondta, a Visa Waiver-t illetően a román hatóságok minden művelettel naprakészek.
„Úgy tudjuk, hogy az Egyesült Államok az összes olyan programot felülvizsgálja, amely összefüggésben van a migráció témájával.
Nem Romániával vagy a Visa Waiver programmal kapcsolatos kérdésről van szó, hanem arról, hogy az új amerikai adminisztráció jelenleg a migráció kérdésének kiértékelésén dolgozik, hogy ennek alapján szabja meg a jövőbeli politikákat” – mondta Predoiu.
A belügyminiszter ugyanakkor reagált Petrișor Peiu szenátornak a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) honlapján közzétett állításaira is, amelyben azzal vádolta a belügyminisztériumot, hogy nem naprakészek az amerikai vízummentesség előkészítésében.
Predoiu felelőtlennek nevezte az AUR-os szenátort, aki szerinte „veszélyes és hamis” információkat terjeszt, amikor azt állítja, hogy a román hatóságok ne lennének naprakészek a vízummentességet előkészítő technikai tennivalókkal. Hozzátette, ha nem lenne naprakész, akkor Romániát fel sem vették volna a vízummentességi programba.
A belügyminisztérium pénteken közleményben utasította el az amerikai hatóságokkal való együttműködés hiányára vagy a bűnözés tolerálására vonatkozó vádakat, megalapozatlannak minősítve Petrișor Peiu szenátornak az AUR honlapján közzétett kijelentéseit, amelyek szerint a bukaresti „hibrid rezsim” szertefoszlatta a románoknak az amerikai vízummentességi programba való belépéshez fűzött reményeit.
A belügyi tárca közleménye szerint Petrișor Peiu szenátor kijelentései megalapozatlanok, szöges ellentétben állnak a valósággal, és veszélyeztetik Románia és az Amerikai Egyesült Államok stratégiai partnerségét.
A minisztérium hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a Román Rendőrség folyamatosan fellép a szervezett bűnözés felszámolása érdekében, csak 2024 folyamán 116 szervezett bűnözői csoportot számolt fel belföldi és külföldi partnereivel együttműködve.
Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumából származó forrásokra hivatkozva csütörtökön írta meg a sajtó, hogy az Egyesült Államok felülvizsgálja Románia felvételét (pontosan a felvételéről szóló döntést) a vízummentességi programjába (VWP). A sajtó akkor azt írta, „nagyon valószínű”, hogy nem utazhatnak a romániaiak március végétől vízum nélkül az Egyesült Államokba, ahogy azt eredetileg tervezték.
Csütörtökön a román hatóságok azt közölték, hogy eddig nem kaptak semmiféle hivatalos tájékoztatást arról, hogy módosulna az amerikai vízummentességi program gyakorlatba ültetésének dátuma. A külügyminisztériumi tájékoztatás szerint Románia washingtoni nagykövetsége állandó kapcsolatban áll az amerikai hatóságokkal és a Belbiztonsági Minisztériummal, amely a vízummentességi programba való felvételről szóló döntés gyakorlatba ültetésével foglalkozik.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!