Ciolacu megmentené az országot az alattomos woke-ságtól a biológiai nem feltüntetésével az elektronikus személyiken

Az elektronikus személyi igazolványokon a hímnem, illetve a nőnem jelzők feltüntetése a normális, a román jogalkotás woke-mentes marad, jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő egy Facebook-bejegyzésben csütörtök este. Kijelentéseire az LMBTQ-jogok védelmével foglalkozó Accept Egyesület is reagált a közösségi média oldalon.

„A március 20-ától kezdődően kinyomtatandó új személyi igazolványokon a személyek biológiai nemét fogják feltüntetni – ami csak nőnemű vagy hímnemű lehet –, és nem a nemi identitását. Ez így normális! Ez a kormány nem fogja megengedni, hogy alattomos módon beszivárogjanak a woke-ideológia elemei a román jogalkotásba!” – mondta Ciolacu.

Megjegyzésére válaszul az Accept egyesület azt rója fel a miniszterelnöknek, hogy egy nem létező problémát próbál megteremteni, hiszen a romániai személyi igazolványok soha nem tartalmaztak nemi identitásra vonatkozó adatokat.

„Marcel Ciolacu ismét megmentette Romániát… a semmitől. Bejelenti, hogy az új személyi igazolványok pontosan ugyanazokat az információkat fogják tartalmazni, mint eddig is, csak most egy kis extra morális pánikkal fűszerezve. A nem? Pontosan ugyanúgy szerepel, mint eddig. A nemi identitás? Eddig sem volt feltüntetve a személyi igazolványokban. A woke elemek? Úgy tűnik, ezek is csupán néhány politikus képzeletében léteznek” – közölte az Accept.

Az egyesület szerint a miniszterelnök problémákat generál és egy olyan embercsoportra hárítja, amely egyébként is előítéletekkel és diszkriminációval küzd.

„Az LMBT-személyek csupán létezni szeretnének a saját hazájukban, és ugyanazokat a jogokat és szabadságokat élvezni, mint bárki más, de a politikai osztály továbbra is belekeveri őket egy olyan vitába, amelynek teljesen másról kellene szólnia” – olvasható az Accept bejegyzésében.

Az egyesület úgy véli, hogy Ciolacu ezzel próbál szimpátiát szerezni pártjának a radikális jobboldali választók körében. Szerintük azonban a kormányfő azt nem érti, hogy a jobboldali szavazók nagy része nem LMBTQ-ellenes, hanem a korrupt és hazug politikai osztályt ellenzi. „De ha már a »normalitásról« és a »genderről« beszélünk, talán egy »igazi politikai férfinak« inkább az összes állampolgár tiszteletben tartásával kellene foglalkoznia, nem pedig képzelt fenyegetések gyártásával. Nem kellene populista retorikával megosztani a társadalmat, hanem biztosítani kellene a jogokat és a biztonságot minden polgár számára – na, ez lenne a normalitás” – áll a közleményben.

A miniszterelnök nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy a kormány csütörtökön elfogadta a Belügyminisztérium (MAI) három kormányhatározatát, amelyek meghatározzák az Elektronikus Személyi Igazolvány (CEI) kibocsátási folyamatát, országos bevezetésének technikai és eljárási kereteit. Az Elektronikus Személyi Igazolvány (CEI) kibocsátása 2025. március 20-án kezdődik Kolozs megyében. a Belügyminisztérium előrejelzése szerint a következő két hónapban az Elektronikus Személyi Igazolvány országosan is elérhető lesz a személynyilvántartási közszolgáltatásokon keresztül, június 2-től pedig a 14 év alatti gyermekek is igényelhetik majd.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!