Hazaárulás gyanújával őrizetbe vettek hat embert

Hat embert vett őrizetbe a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), akiket a Vlad Țepeș Parancsnokság nevű szervezet létrehozásával gyanúsítanak, aminek célja a román állam szuverenitásának és függetlenségének aláásása volt – írja a News.ro a DIICOT közleményére hivatkozva.

A hatóságok szerint a csoport politikai és katonai destabilizációra készült, terveik között szerepelt:

  • az ország kiléptetése a NATO-ból,
  • az alkotmányos rend felszámolása,
  • a politikai pártok megszüntetése,
  • új kormány megalakítása, aminek tagjai kizárólag a szervezetből kerültek volna ki.

Ezek mellett egy új alkotmány elfogadását, illetve az ország nevének, zászlajának és himnuszának megváltoztatását is tervezték.

Kiderült, hogy a csoport felépítése katonai mintára épült, saját vezetői szinteket is meghatároztak és rendelkeztek végrehajtó személyzettel is. A csoport tevékenységét Radu Theodoru, 101 éves nyugalmazott tábornok vezette, aki az akciók szervezéséért és a tagok toborzásáért felelt. A hatóságok szerint a gyanúsítottak online platformokon népszerűsítették nézeteiket, propagandavideókat tettek közzé, és nyíltan megfogalmazták politikai követeléseiket.

A tagok többször is kapcsolatba léptek külföldi ügynökökkel Romániában és Oroszországban is. A nyomozók szerint januárban két gyanúsított Moszkvába utazott, ahol olyan személyekkel találkoztak, akik hajlandóak voltak támogatni Románia állami berendezkedésének megváltoztatását és a hatalom átvételét is.

A hatóságok szerdán nyolc helyszínen tartottak házkutatást Bukarestben, valamint Ilfov, Giurgiu és Máramaros megyékben. A razziák során több bizonyítékot lefoglaltak, amelyek alátámaszthatják a gyanúsítottak megtervezett tevékenységeit.

Csütörtökön a DIICOT kezdeményezte négy gyanúsított előzetes letartóztatását, míg két másik személy házi őrizetbe kerülhet. A nyugalmazott vezérőrnagy ellen további vizsgálatok folynak, egyelőre előzetes intézkedés elrendelése nélkül.

A nyomozást a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság rendőrtisztjeivel közösen, a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának, a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) és a Belügyminisztérium Belső Védelmi Igazgatóságának támogatásával zajlott.

Egyre több radikális szervezet és oroszországi befolyással kapcsolatos esetet vizsgálnak ki a hatóságok. A napokban például kiutasítottak két orosz diplomatát is az országból, mivel tevékenységük sértette a diplomáciai mentességekről és kiváltságokról szóló, 1961-es bécsi egyezményt.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!