Ciolacu: Egyetértek azzal, hogy többet költsünk fegyverkezésre, ha a pénz a román védelmi iparba kerül
Egyetért a fegyverkezésre költött összegek növelésével, de csak azzal a feltétellel, hogy a pénz a román védelmi iparba kerül, írta Facebook-oldalára szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök az Európai Bizottság ReArm Europe fegyverkezési tervére reagálva.
„Az Európai Bizottság igazat adott Romániának” – kezdte bejegyzését Ciolacu, arra utalva, hogy a program egyik javaslata szerint az uniós tagállamok a túlzottdeficit-eljárás megindításának kockázata nélkül növelhetik a védelmi kiadásaikat.
A miniszterelnök hozzátette, egyetért azzal, hogy az ország növelje a fegyverkezésre költött összegeket, de csak azzal a feltétellel, hogy a pénz a román védelmi iparba kerül. „Így fel lehet még venni embereket, és három váltásban tudunk termelni” – idézte az Agerpres a politikus érvelését.
Marcel Ciolacu rámutatott arra is, hogy a tagállamoknak védelmi beruházásokra nyújtott 150 milliárd eurós hitelkeret és a magántőke mozgósítása új romániai üzemek megnyitásához járul majd hozzá.
„A jelenlegi koordinátákon maradunk: igen a védelmi kiadások növelésére, nem a romániai csapatok Ukrajnába küldésére” – zárta bejegyzését Ciolacu.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kedd délelőtt mutatta be a ReArm Europe elnevezésű programot, aminek az a legfőbb célja, hogy a tagállamok növelni tudják a védelemre fordított kiadásaikat. Szerinte a program 800 milliárd eurót tudna megmozgatni a védelmi költségek növelése érdekében.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás