Ezúttal Georgescu plakátjai miatt indított büntetőeljárást a rendőrség
A belügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy a román rendőrség az Állandó Választási Hatóság (AEP) kérésére három megyében – Krassó-Szörény, Kolozs és Vrancea – ellenőrizte Călin Georgescu választási plakátjait és büntetőeljárást indított, tudatja az Europa Liberă portál.
Eközben azonban Călin Georgescu kampányának finanszírozásával kapcsolatban már a Legfőbb Ügyészség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), illetve az AEP panasza nyomán az adóhatóság (ANAF) is vizsgálja, hogy a jelölt népszerűsítése során nem történt-e adócsalás.
Toni Greblă, az AEP elnöke a minap azt nyilatkozta, hogy a rendőrségtől kérte a plakátokat kiállító nyomda és a nyomdász azonosítását, valamint a megrendelő személyazonosságának felfedését, ugyanis a kampányeszközök nem voltak megfelelően feliratozva, azonban megkeresésére nem kapott választ. A belügyminisztérium erre reagálva tisztázta, hogy az AEP által a Krassó-Szörény, Kolozs és Vrancea megyei rendőrfelügyelőségekhez intézett három – Călin Georgescu választási plakátjaival kapcsolatos – megkeresés esetében a rendőrök „a törvényes keretek között ellenőrzéseket végeztek, és ahol szükséges volt, büntető intézkedéseket alkalmaztak, az AEP-et pedig tájékoztatták a kezdeményezett és/vagy megtett lépésekről”.
A belügyminisztérium szerint az AEP feladata a kampányfinanszírozás törvényességének vizsgálata, a nem szabályszerű plakátkihelyezés és annak ellenőrzése, hogy a jelöltek hogyan finanszírozzák a választási kampányukat. Az AEP ellenőrző munkatársai törvényileg kötelesek érvényesíteni a jelöltek és a politikai pártok választási kiadásait, amelyek a választási kampány során felmerülnek, mindezt a törvény és a jogszabályok által meghatározott kereteken belül.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!