Az RMDSZ hivatalosan is Crin Antonescu elnökjelöltségét támogatja

A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szerdai online ülésén megszavazta, hogy az RMDSZ a tavaszi elnökválasztáson Crin Antonescut, a koalíció közös államfőjelöltjét támogatja – tájékoztat a szervezet közleménye.

A tájékoztatásból kiderül, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint az emberek jelentős része joggal dühös, hiszen egyrészt tavaly decemberben érvénytelenítették az elnökválasztást, de azóta sem álltak elő semmilyen indokkal, másrészt „az állam intézményei cserben hagyták a polgárokat”. Kelemen szerint az államba vetett bizalom megingása, a szélsőségesek térnyerése „veszélyt jelent a magyarságra és az elmúlt 35 év legalapvetőbb értékeire”. Ebben a helyzetben – érvel az RMDSZ elnöke – a kormánykoalíció pártjai – a PSD, a PNL és az RMDSZ – közös jelöltet állítanak az ország stabilitása és demokratikus értékeinek védelmében.

Kelemen Hunor szerint Crin Antonescu tiszteli a magyarokat, politikai tapasztalata és párbeszédre való nyitottsága pedig biztosíték arra, hogy felelős államfőként képes lesz az országot összetartani. Hangsúlyozták, az RMDSZ-nek volt vitái vele a múltban, ő soha nem akarta a kisebbségi jogokat korlátozni. A szövetség tájékoztatása szerint a magyar közösség iránti tisztelete és a demokratikus normák iránti elkötelezettsége egyértelmű.

„Az elmúlt időszakban sok emberrel beszéltem, és mindannyian azt mondták, hogy Iohannis után nem Georgescura van szüksége a magyaroknak, nem olyan jelöltre van szüksége, aki földet és vizet ígér, semmi egyebet. Ebben a kihívásokkal teli időszakban olyan vezetőre van szükség, aki stabilitást, kiszámíthatóságot és felelős döntéseket hoz – ezért támogatjuk Crin Antonescu jelöltségét” – idézik Kelemen Hunort.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) már a vasárnap jóváhagyta Crin Antonescu volt pártelnök jelölését a májusi elnökválasztásra. A kormánykoalíció harmadik tagja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa már támogatásáról biztosította Antonescut, de a hivatalos jelöltséget a kongresszusnak kell megszavaznia, amelyet február 2-ára hívtak össze.

Az Avangarde múlt héten közölt friss kutatása szerint a PSD-PNL-RMDSZ közös jelöltje, Crin Antonescu 25 százalékot érne az államfőválasztás első fordulójában, amit magabiztosan, 38 százalékkal Călin Georgescu nyerne meg. A felmérésben azt is megpróbálták modellezni, hogy miként teljesítene Georgescu a különböző jelöltekkel szemben a második fordulóban, és eszerint Antonescuval rendkívül szoros eredmény várható, mindössze 1 százalékpontos különbséget mértek a két jelölt között. Elena Lasconival és Nicușor Dannal szemben már magabiztosabban nyerne Georgescu.

A CURS közvélemény-kutató héten közölt felmérése megerősíti, hogy Călin Georgescu a legesélyesebb arra, hogy bejusson az idei elnökválasztások második fordulójába. Annak a felmérésnek volt egy olyan része, amiben azt nézték, mi történik, ha Georgescu nem indul a májusi választáson. Ebben az esetben a küzdelem az AUR-os George Simion és Bukarest jelenlegi főpolgármestere, Nicușor Dan között fog eldőlni, míg a PSD-PNL-RMDSZ közös jelöltje, Crin Antonescu csak szorosan mögöttük következik.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!