Târziu szerint az AUR minden tavalyi választáson jobban kellett volna szerepeljen
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőtanácsának elnöke, Claudiu Târziu a tavalyi választások egyik eredményét sem tekinti kielégítőnek, és ezért ő George Simiont tekinti a fő felelősnek – írja a Hotnews.
A politikust annak kapcsán hívták meg kedd este az Antena 3 televízióba, hogy a G4Media korábban forrásokra hivatkozva azt írta, a Târziu és Simion közötti feszültségek miatt a szakadás szélére került a szélsőséges párt. Ezt foglalta össze a Hotnews.
"Sokkal nagyobb elvárásaink voltak, mint az elért eredmények. Elemzést fogunk végezni, hogy megtudjuk, miért nem kaptuk meg ezeket a szavazatok” – idézi a portál az AUR második számú politikusát, korábbi társelnökét. Târziu kijelentette, hogy egyetlen tavalyi választás eredményével sem elégedettek, mert szerinte sokkal nagyobb potenciál volt bennük.
Arra a kérdésre, hogy George Simiont vétkesnek/bűnösnek tartják-e az AUR által a tavalyi választásokon elért eredményekért, Târziu kijelentette:
Úgy vélem, hogy a rosszabb eredmény felelőssége, valamint a jobb eredményért járó elismerés megoszlik egy párton belül. Nem lehet csak az egyiket vagy csak a másikat hibáztatni. Igaz, hogy George Simion, mint pártelnök a fő felelős, de nem abban az értelemben, hogy ő fő bűnös" – mondta.
A nyilatkozat nagyjából megerősíti a G4Media egy nappal korábbi állítását, hogy feszült a viszony az AUR vezetésében.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!