Nagyszabású NATO-hadgyakorlat indul Romániában és Bulgáriában az ukrajnai háború évfordulóján

2025. január 4. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz NATO-tagország részvételével indul nagyszabású hadgyakorlat a következő hetekben Románia és Bulgária területén, írta a londoni védelmi minisztérium pénteki tájékoztatása alapján az MTI.

A közlemény szerint a gyakorlat szárazföldi műveleteinek vezénylési feladatait a több mint 2600 fős brit egység látja el.

730 brit katonai jármű – köztük Foxhound típusú, járőrszolgálatra kialakított páncélozott járművek és mélységi hadszíntéri felderítésre, valamint tűztámogatásra alkalmas, nehézfegyverekkel ellátott Jackal könnyűpáncélosok – érkeznek Kelet-Európába a Steadfast Dart 25 nevű NATO-hadgyakorlat legnagyobb egyedi kontingenseként.

A Románia és Bulgária területén kezdődő műveletek célja a NATO keretében létrejött új szövetséges reagáló hadtest (Allied Reaction Force) bevetésének gyakorlása. A hadtest gyorsan kivezényelhető a NATO keleti szárnyának megerősítésére – áll a brit védelmi minisztérium pénteki ismertetésében.

Az alakulatot és járműveiket közúton, valamint légi és víziúton szállítják a gyakorlat kelet-európai helyszíneire, és az egységek február végén térnek vissza Nagy-Britanniába.

A tárca hangsúlyozza, hogy a hadgyakorlat időpontja egybeesik az Ukrajna ellen indított orosz hadműveletek kezdetének harmadik évfordulójával.

A brit kormány nemrégiben külön széles körű védelmi együttműködési megállapodást is kötött Romániával.

Az egyezmény alapján a két ország közös védelmi bizottságot hoz létre, a brit királyi légierő (RAF) pedig máris Romániába telepített egy légiszázadot, amely hat Typhoon típusú harci repülőgépből áll és járőrözést végez a NATO égisze alatt a román légtérben.

Tavaly ősszel a brit hadsereg a romániai Kárpátokban gyakorolta a nehéz terepviszonyok közötti műveletek végrehajtását, és a nyugat-balkáni térségben is 18 különálló műveletből álló hadgyakorlat-sorozatot kezdett.

Ennek egyik kiemelkedő elemeként brit katonák érkeztek Koszovóba, miután az albániai tengerparton partraszállási gyakorlatot hajtottak végre.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!