Megünneplik Románia schengeni csatlakozását a Biharfélegyháza-Pocsaj határátkelőnél

2024. december 31. – 15:30

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar-román közös ceremóniával ünneplik meg szilveszter éjszakáján Románia teljes körű schengeni csatlakozását a Biharfélegyháza-Pocsaj határátkelőnél az RMDSZ Bihar megyei szervezetének kezdeményezésére, írta az Agerpres.

„Egy bő évszázada van itt határ, és most eltűnik. Úgy mehetünk Magyarországra, mintha Szilágy, Szatmár, Kolozs vagy Arad megyébe mennénk. Hihetetlen. Nagyon sok munka van benne. Történelmi pillanat, amit méltóképpen meg is kell ünnepelni. December 1-jén, magyar idő szerinti éjfélkor, Biharfélegyháza-Pocsaj határában ünnepelünk! A program pontosan 00.30-kor kezdődik a 'mi időnk', azaz romániai időszámítás szerint! Én ott leszek és szó szerint is láncot vágok. Az elválasztás láncát vágjuk át. Legyen világos: mi ahhoz az Európához, úthoz, kultúrához, kereszténységhez tartozunk, amit még anno Szent István választott. Jó érzés a történelem jó pillanatait is átélni!” – írta Facebook-bejegyzésében Szabó Ödön képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

A történelmi pillanat megünneplésére várják Magyar Leventét, Magyarország külügyminiszter-helyettesét, Biharfélegyháza és Pocsaj elöljáróit, Cseke Attila fejlesztési minisztert, Szabó Ödönt, valamint a két település egyházi képviselőit és lakóit.

Az ünnepség éjfél után kezdődik a román és a magyar himnusszal, majd romániai idő szerint 1 órakor, magyarországi idő szerint éjfélkor elvágják az elválasztást jelképező láncot.

Szabó Ödön azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy a szimbolikus gesztus ötletét a berlini fal és az osztrák-magyar határon lévő drótkerítés lebontása ihlette. Azt is elmondta, az elvágott lánc láncszemeit egyenként lehet majd ajándékként átnyújtani a látogatóknak, emlékeztetőül, hogy a két népnek együtt sikerült felszámolnia az őket elválasztó schengeni határt. Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról a magyar EU-elnökség alatt született döntés.

A Biharfélegyháza-Pocsaj határátkelőhely egyike annak a három alkalmi határátkelőhelynek (a Körösnagyharsány-Körösszeg és az Érkenéz-Bagamér határátkelők mellett), amelyeket 2017 februárjában nyitottak meg Bihar megyében a határon túli szomszédos települések kérésére, a 2007-2013-as határátkelési együttműködési program keretében.

Ezeken az átkelőhelyeken csak szombatonként 10:00 és 18:00 óra között volt engedélyezett a forgalom, és csak az adott településeken hivatalos lakcímmel rendelkező személyek használhatták őket. A határátkelőhelyeken legfeljebb 3,5 tonnás járművekkel is át lehetett kelni áru nélkül.

Január elsejétől a magyar-román határon 12 közúti és öt vasúti határátkelőhelyen, míg a bolgár-román határon 11 közúti, 3 vasúti és 8 kikötői határátkelőhelyen szüntetik be az áthaladó utasok okmányainak rendszeres ellenőrzését állampolgárságtól és járműtől függetlenül, idézte a román határrendészet közleményét az MTI.

Az országhatár átlépésére készülő utasoknak azonban érvényes úti okmánnyal – útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal – kell rendelkezniük. A román határrendészet szúrópróbajelleggel továbbra is fog ellenőrzéseket végezni az államhatár 30 kilométeres körzetében a rendőrséggel, a csendőrséggel és az idegenrendészettel közösen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!