Meghosszabbítják 2025. március 31-ig az RCA díjának korlátozását
Marcel Ciolacu a szerdai kormányülés elején bejelentette, hogy további három hónappal, 2025. március 31-ig meghosszabbítják a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) díjának korlátozását.
A miniszterelnök a döntést azzal indokolta, hogy a kormány meg akarja előzni az áremelkedéseket. Emlékeztetett, hogy a múlt év áprilisában bevezetett és többször meghosszabbított díjkorlátozások lecsillapították az RCA piacát.
Közben a a biztosításközvetítő és tanácsadó társaságok országos szövetsége (UNSICAR) a Marcel Boloș pénzügyminiszternek küldött levélben tiltakozik az RCA-díjak korlátozásának újabb meghosszabbítás ellen. Szerintük az intézkedés „helyrehozhatatlanul destabilizálná” a hazai piacot, „jelentős csődkockázatnak tenné ki biztosítások forgalmazóit”.
Az Economedia összefoglalója szerint az UNSICAR levélben kijelenti, hogy határozottan ellenzik a verseny korlátozásának minden formáját, amely a biztosítási piacon már közel két éve fennáll. „A negatív hatásai az egész biztosítási piac érzi, de különösen a forgalmazási szegmens érinti érzékenyen, amely jelentős pénzügyi veszteségekkel szembesül”- írják.
Az UNSICAR azt is kéri, hogy tervezet elfogadásáról szóló vitát halasszák el, bízzák azt az új kormányra, és kezdeményezzenek valódi konzultációkat az iparág szereplőivel. A jelenlegi Ciolacu-kabinet egyébként szerdán ülésezik utoljára.
Az RCA árak tavaly februári szinten történő befagyasztásáról először még 2023 áprilisában döntött a kormány, azóta pedig az infláció mértékével megnövelt szinten rendszeresen rögzítik az árakat. Az RCA-árak legutóbbi befagyasztásáról szóló korábbi határozat december végén veszíti hatályát.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások befagyasztása azután vált szükségessé, hogy megvonták az Euroins Románia biztosító működési engedélyét, gyakorlatilag csődbe jutott, ami a szakemberek szerint ez az RCA-díjak emelkedését emelkedését eredményezte volna.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!