Lemondathatják a kolozsvári gyermekkórház igazgatóját, ha nem szabadul meg a csótányoktól
Belső vizsgálat indult a kolozsvári gyermekkórházban miután egy édesanya képeket osztott meg az ott uralkodó állapotokról a közösségi médián, írja a Digi24.
Csótányok, rozsda, foltos ágyneműk és pókhálók fogadják a kis betegeket a kolozsvári gyermekkórházban, derült ki egy édesanya beszámolójából, akinek kéthónapos gyereke ellátásban részesült az intézményben.
A Kolozs Megyei Tanács – amely alárendeltségében működik a gyermekkórház – közölte, hogy felméri a helyzetet és amennyiben a problémás körülmények továbbra is fennmaradnak, azonnal kérni fogja a kórház vezetőségének lemondását. Alin Tișe megyei tanácselnök elmondta, hogy „amire a hölgy rámutatott, az minden bizonnyal még mindig létezik”, majd hozzátette, számon fogja kérni az intézmény igazgatóját.
A kórház közölte, a kellemetlen körülmények a még zajló munkálatoknak tudhatók be, tekintve, hogy egy régi épületről van szó. Hozzátették, az édesanya – ottléte alatt – nem fogalmazott meg semmilyen panaszt, amit eljuttatott volna a kórház vezetőségéhez.
A vizsgálat azoknak a felvételeknek a hatására indult el, amiket a közösségi médiában osztott meg, ezeket akkor készítette, amíg két hónapos kisgyermekével a kórházban volt.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom