Lasconi: Az USR nem tárgyal a minisztériumokról, amíg nincs programja az esetleges koalíciós kormánynak
Nem tárgyal a koalíciós kormány összetételéről a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR), amíg a pártok nem egyeznek meg a költségvetési deficit csökkentésére vonatkozó tervről, jelentette be a párt országos bürójának ülése után Elena Lasconi elnök.
Az Európa-barát pártok, azaz a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR és az RMDSZ koalíciós tárgyalásának újabb, hétfő este hat órára összehívott ülése előtt az USR elnöke Facebook-oldalán közölte, „amíg adóemelésekről suttognak, de az állami kiadások csökkentését célzó valódi reformokról nem beszélnek”, addig nem lehet elkezdeni a minisztériumok szétosztását.
„Úgy tűnik, a régi politikusok nem értették meg a romániaiak üzenetét. A politika az emberekért van, nem a funkciókért és a hatalomért. Nem folytathatjuk ugyanazt a felelőtlen politikát, ami társadalmi és gazdasági válságba sodort bennünket!” – írta Lasconi.
Cristian Ghinea, az USR képviselője, az európai alapok volt minisztere a hétfő délelőtti koalíciós tárgyalások után már elmondta, hogy az USR számára elfogadhatatlan az adóemelés, és ragaszkodik a kormányprogram és a reformok kidolgozásához a kormánykoalíció megalakítása előtt.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom