Horațiu Potra parlamenti képviselőnek is indult, de nem a saját pártja listáján

Megvonta politikai támogatását Horațiu Potrától, közölte kedden a Patrióták Pártja, amelynek a hatósági felügyelet alá helyezett zsoldosvezér polgármesterjelöltje majd városi tanácsosa volt Medgyesen. A Turnul Sfatului hírportál szerint Potra a parlamenti választásokon is indult, a PSDI jelöltjeként. Ez az egyik olyan törpepárt, amelynek a neve és a logója majdnem azonos a PSD-ével, ezért vélhetően az volt a célja, hogy szavazatokat vonjon el a szociáldemokratáktól.

A Patrióták Pártjának elnöke, Iulian Surugiu közleményében azt írja, hogy Horațiu Potra azzal, hogy más párt színeiben indult a parlamenti választásokon, elvesztette a tagságát a Patrióták Pártjában, ezért megvonják tőle a politikai támogatást. Azt is hozzáteszi, hogy pártja határozottan ellenez minden törvénybe ütköző, államellenes cselekedetet és nem támogatja a közrend megsértésének semmilyen formáját, idézi a szebeni hírportál.

Horațiu Potra júniusban mindössze 250 szavazatnyira volt attól, hogy átvegye a polgármesteri széket Medgyes újrázó elöljárójától, a nemzeti liberális párti Gheorghe Romantól. Az elnökválasztás előtti időszakban a Turnul Sfatuluinak azt nyilatkozta, az alpolgármesteri funkció megszerzéséért tárgyal a szociáldemokratákkal és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tanácsosaival. Közben a Független Szociáldemokrata Párt (PSDI) Szeben megyei képviselőjelöltjeinek listáján szerepelt. Ez volt az egyik olyan törpepárt a PSDU mellett, amely a PSD-éhez nagyon hasonló névvel és logóval próbált szavazatokat gyűjteni a parlamenti választásokon.

A medgyesi városi tanácsos ellen a fegyverekre vonatkozó jogszabályok megsértése, pirotechnikai eszközök használata és nyilvános felbujtás miatt folyik büntetőeljárás, és a lakásán a helyi tanácsosként leadott vagyonnyilatkozatában nem szereplő pénzösszegre, 2,2 millió dollárra bukkantak. Az ügyészek a 30 napos előzetes letartóztatását kérték, de a bíróság egyelőre csak hatósági felügyelet alá helyezte. A döntés nem jogerős.

Potra a Călin Georgescu szuverenista elnökjelölt biztonságára vigyázó csapat vezetője, bár Georgescu előbb azt állította, hogy nem ismeri őt, majd miután nyilvánosságra került a közös fotójuk, beismerte, hogy találkoztak.

A volt idegenlégiós, afrikai államokba zsoldosokat kiszervező, korábban drogkereskedelemmel is vádolt, majd paramilitáris csoport szervezése miatt elítélt Potra vagyonnyilatkozata szerint 75 különböző földterület, 30 ingatlan, 15 kilónyi aranyrúd és több mint 1 millió euró birtokosa.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!