Lasconi Trumpnak: Nem Soros jelöltje vagyok, hanem a népé, mint ön is

2024. december 8. – 13:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Levelet írt szombaton Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek Elena Lasconi. A szombaton az X-en közzétett levélben az USR államfőjelöltje, aki a szuverenista, illegális kampányfinanszírozással vádolt Călin Georgescu ellenfele lett volna az elnökválasztás második fordulójában, a nép „igazi vezetőjének” nevezi Trumpot és magát is, és kritizálja a román alkotmánybíróság döntését a választások érvénytelenítéséről.

„Minden tiszteletem az öné a nagyszerű dolgokért, amelyeket tett és tenni fog, hogy előnyben részesítse Amerikát és az amerikaiakért folytatott állandó harcáért. Ön a nép igazi vezetője, akárcsak én” – kezdte a levelet Lasconi.

Az államfőjelölt ezután leszögezi, ő nem „Soros jelöltje”, hanem a népé, akárcsak Trump, és kizárólag a román nép érdekli, illetve a Románia és az Egyesült Államok közötti erős, tartós kapcsolat védelme. Azt is kiemeli, hogy ellenfele jelöltsége arról szólt, hogy Romániát átjátsszák az orosz térfélre.

Lasconi megismételte, hogy kiábrándítónak tartja a román alkotmánybíróság döntését az elnökválasztás érvénytelenítéséről, amely nem hárította el az orosz veszélyt. „A romániai intézményeknek hosszú kérdéslistára kell válaszolniuk. Oroszország még mindig játszik Romániával, és ezért nem adom fel a harcot” – írta.

Arról is ír, hogy megriasztja a történelem ciklikusságra, az, hogy 50 év kommunizmus után, miután emberek haltak meg a szabadságunkért, a kormány és a korrupt politikusok kudarcot vallottak, és attól tart, hogy még 15 év sem telik bele, és Romániában ismét diktatúra lesz.

Donald Trump fia, Donald Trump Jr. korábban úgy kommentálta az X-en az alkotmánybíróság döntését, hogy ez újabb Soros-marxista próbálkozás az eredmény hamisítására és a nép akaratának tagadására. „Ő (Lasconi, szerk. megj.) veszíteni fog, és ők tudják ezt” – írta.

Hasonló véleményt fogalmazott meg egyébként az orosz parlament alsóházi külügyi bizottságának elnöke, aki szerint a Nyugat-barát erők az olyan vezetők sikerétől félnek, mint amilyen Orbán Viktor vagy Robert Fico.

Arról, hogy Soros beavatkozott a romániai elnökválasztásba és Elena Lasconit támogatta, a România TV közölt több hírt vasárnap, hívta fel a figyelmet a Paginademedia.ro. Eközben Călin Georgescu a Realitatea televízióban már egyenesen arról beszélt, hogy Románia háborúba lép Oroszország ellen és ezért az Egyesült Államok vészhelyzetet hirdet, ezért Donald Trump megválasztott elnök nem veheti át a hatalmat, számolt be a G4Media, amely szerint az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) rendkívüli ülést tart a Realitatea műsora miatt.

Az amerikai külügy közleményben reagált még pénteken a romániai alkotmánybíróság precedens nélküli döntésére, amellyel érvénytelenítette az elnökválasztást. A közleményben azt írták, megerősítik, hogy bíznak Románia demokratikus intézményeiben és folyamataiban, beleértve a külföldi rosszindulatú befolyás kivizsgálását.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!