Az RMDSZ akkor is bejut a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot

2024. december 1. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy a mozgósítás a parlamenti választásokon, és ez sokakban félelmet kelthetett, vajon bejut-e az RMDSZ a parlamentbe. Megnyugtatásképp: be fog jutni, hiszen ha nem éri el az öt százalékot, még mindig ott van az alternatív választási küszöb, amiről azt írja a G4Media, hogy az RMDSZ-nek találták ki.

A választási törvény előírja, hogy a parlamentbe azok a politikai szerveződések is bekerülhetnek, amelyek kevesebb mint 5%-ot érnek el, de a leadott érvényes szavazatok legalább 20%-át megszerzik négy megyében. Ezt a feltételt gyakorlatilag csak az RMDSZ tudja teljesíteni, mivel hagyományosan jóval 20% fölötti eredményeket ér el Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Bihar és Szilágy megyében.


Az alternatív küszöböt kimondottan az RMDSZ-nek találták ki, hogy biztosítsák a parlamenti képviseletet az erdélyi magyar közösség számára, amely az INS (Román Országos Statisztikai Intézet) adatai szerint valamivel több mint egymillió főt, azaz a teljes népesség 6%-át teszi ki. A 208/2015. számú törvény 94. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint: „A választási küszöb a parlamenti képviselethez szükséges minimális érvényes szavazatok számát jelenti, amelyet az alábbiak szerint számítanak ki: az országos szinten leadott összes érvényes szavazat 5%-a, vagy legalább 4 választási körzetben az összes érvényes szavazat 20%-a minden választási résztvevő esetében.”

Mégis, mi a különbség az alternatív küszöb és az öt százalék között?

Ha az RMDSZ az alternatív küszöbön keresztül kerül be a parlamentbe, akkor valószínűleg kevesebb mandátumot szerez, mint ha országosan átlépte volna az 5%-os küszöböt. Ennek oka a következő: ha országosan eléri az 5%-ot, akkor minden szavazata beleszámít az országos újraelosztásba. Ez lehetőséget ad arra, hogy a teljes országos szavazati arány alapján több mandátumot kapjanak, különösen a töredékszavazatok figyelembevételével.

Ha nem üti meg az öt százalékos limitet, hanem csak négy megyében viszi az említett 20 százalékot, akkor csak ezekből a megyékből kaphat képviselői mandátumokat. Ez regionális szinten biztosítja a képviseletet, de az országos újraelosztási mechanizmusban nem vesznek részt olyan mértékben, mint ha átlépték volna az előírt öt százalékot

  • Ha országosan elérik az 5%-ot, akkor a mandátumaik száma jellemzően 30 körül alakul (képviselőház és szenátus együttvéve).
  • Az alternatív küszöb esetében a mandátumok száma ennél alacsonyabb lehet, attól függően, hogy a négy megyében milyen erős a támogatottságuk, és hány mandátum jut az adott választási körzetekre.

Ezért az alternatív küszöb egyfajta „biztonsági háló”, amely biztosítja az RMDSZ parlamenti jelenlétét, de a tényleges képviseletük erőssége csökkenhet, ha csak ezt a küszöböt teljesítik. A legfontosabb magyar megyék választási részvételi adatait elnézve borítékolható, hogy az RMDSZ-nek az alternatív küszöbre valója biztosan meglesz, de akár az öt százaléknál is magasabb eredményt érhet el.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!