Romániai elnökválasztás: az első forduló eredményének érvénytelenítését kéri két jelölt

Cristian Terheş, a Román Nemzeti Konzervatív Párt és Sebastian Constantin Popescu, az Új Románia Párt elnökjelöltje kérvényezi, hogy érvénytelenítsék a romániai elnökválasztás első fordulójának eredményét – írja a News.ro az Alkotmánybíróság (CCR) közleményére hivatkozva.

Cristian Terheş a Román Nemzeti Konzervatív Párt színeiben indult az elnökválasztáson, és az első fordulóban 1,04 %-ot ért el. Sebastian Constantin Popescu, az Új Románia Párt elnökjelöltje pedig még kevesebbet, 0,16 %-ot. Ideológiájukat tekintve közel állnak ahhoz a szélsőjobboldalhoz, amit Călin Georgescu is képvisel. Szerdán mindketten, külön-külön kérvényezték a választás eredményének eltörlését, ennek okáról viszont egyelőre egyikük sem közölt semmit a közösségi médiában.

Legfeljebb három nappal a szavazás lezárulta után az elnökválasztás első fordulójának jelöltjei, politikai pártok vagy más szervezetek kérhetik az Alkotmánybíróságtól a választás érvénytelenítését. A kérelmet meg kell indokolni, és mellékelni az azt alátámasztó bizonyítékokat. Ilyen esetben az Alkotmánybíróság elrendelheti a szavazás megismétlését az érvénytelenítés dátumától számított második vasárnapon. Az intézmény az Agerpres hírügynökséggel azt közölte, a kérvényeket felvették, azokat csütörtök délelőtt fogják megvitatni.

Ahogy már írtuk, felmerültek kérdések Călin Georgescu kampányának finanszírozásáról. Erről nemrég Marcel Ciolacu is beszélt. A Szociáldemokrata Párt nemrég lemondott elnöke kedden az Euronews-nak azt állította, nem kapott semmiféle jelzést a titkosszolgálattól Călin Georgescu kampányával kapcsolatban, de gyanítja, hogy sokkal nagyobb mértékű online finanszírozást kaphatott Georgescu annál, mint ami legális.

Ezzel szemben Georgescu váltig állítja, hogy egészen pontosan nulla lejt kapott a kampányára, és tévés megjelenésért sem fizetett soha. A csapatáról azt mondta, egytől egyig önkéntesekből áll.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!