Fokozatosan bezárnák a romániai postahivatalokat

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A Román Posta a következő évek folyamán sorra bezárná az összes postahivatalt, az ingatlanokat pedig bérbe adná, jelentette be Valentin Ștefan vezérigazgató az Economica.net szerint.

Ștefan szerint a postahivatalok bezárása árt ugyan a vállalat imidzsének, de ezek nem nyereségesek, és csak azért nem zárták még be őket, mert nem akarnak elküldeni olyan alkalmazottakat, akik több évtizedet dolgoztak a cégnél. „Ezért fokozatosan zárjuk be őket” – mondta a vezérigazgató, aki szerint az ingatlanok bérbeadásával több bevételre tesz majd szert a vállalat, mint bélyegárusításból.

Itt az ideje, hogy a 162 éves Román Posta megújuljon, hogy az alkalmazottaknak nagyobb fizetése legyen és hogy szakmailag minél felkészültebbek legyenek, nyilatkozta Ștefan.

A 93,52 százalékban állami tulajdonban lévő Román Postának országos szinten több mint 5000 kirendeltsége van, és az egyetlen szállítással és postai szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat, amely lefedi az ország teljes területét. A vállalatnak 2023-ban több mint 21 ezer alkalmazottja volt és 12 millió lej profitot termelt.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!