Sportolókat kényszeríthetett prostitúcióra a női bob- és szánkóválogatott edzője

2024. október 9. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálatot indított a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a női bob- és szánkóválogatott edzője ellen. Paul Neagut azzal gyanúsítják, hogy itthon és külföldön prostitúcióra kényszerített három sportolólányt – írja az Agerpres.

Az ügyészek szerint Neagunak bűntársa is volt egy libanoni származású román állampolgár, Nassar Ghaleb személyében, aki egy konstancai étterem tulajdonosa.

A DIICOT két házkutatást tartott az ügyben konstancai helyszíneken, a két férfi ellen emberkereskedelem, emberkereskedelemben való bűnrészesség és tanúvallomás befolyásolásának gyanújával vizsgálódnak.

Az ügyészek szerint 2013 és 2019 között Paul Neagu a román női bob- és szánkóválogatott edzőjeként a pozíciójából adódó tekintélyével visszaélve és jelentős hazai és nemzetközi eredmények hamis ígéretével kecsegtetve behívott a válogatottba három lányt, akiket egy konstancai sportközpont székhelyén szállásolt el. Később Németországba, Monacóba és Lettországba vitte, és kihasználva kiszolgáltatott helyzetüket, a hozzá való érzelmi kötődésüket, majd később egyre romló mentális egészségüket, szexuális kapcsolatra kényszerítette őket férfiakkal, akik cserében szponzorálták a női bobválogatottat.

A DIICOT szerint ugyanakkor a büntetőeljárás megindítása után, 2023 májusában Paul Neagu megpróbálta rávenni az egyik sértettet vallomása megváltoztatására.

Az ügyészek szerint továbbá Paul Neagu baráti kapcsolatok kiépítésére törekedett befolyásos és tehetős üzletemberekkel, közszereplőkkel, a behálózott és szexuális együttlétre kényszerített sportolólányokkal pedig saját szexuális vágyainak kielégítése mellett ezeknek az üzletembereknek a tiszteletét, elismerését próbálta kivívni.

Az ügyben Nassar Ghaleb ellen is vizsgálódnak. A libanoni nemzetiségű román állampolgár a DIICOT szerint 2013 és 2019 között ingyen szálláshelyeket biztosított a válogatott sportolóknak, majd fiktív étkezési és szállásköltségeket számolt el. Ő is szponzorálta a válogatottat és a lányok szexuális kihasználásának egyik fő haszonélvezője volt. A két gyanúsítottat kihallgatják a DIICOT központi székhelyén.

A G4Media beszámolója szerint az ügyben tanúként kihallgatták Radu Mazăret, Konstanca korábbi polgármesterét is, aki azzal hárította a felvetődő kérdést, hogy „nem az ő típusai” voltak lányok, mert „olyan volt a lábuk, mint a törzse”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!