Ezután ingyenes jogi segítségnyújtásban részesülhetnek a családon belüli erőszak áldozatai

2024. október 8. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint ingyenes jogi segítségnyújtásban részesülhetnek a családon belüli erőszak, a nemi erőszak, a jogellenes fogvatartás, a rabszolgaság, az emberkereskedelem, a kiskorúakkal való kereskedelem vagy a kényszermunka bűntettének áldozatai – írja az Agerpres.

A jogszabályjavaslat szerint ingyenes jogi segítségnyújtásban részesülhetnek ugyanakkor a következő bűncselekmények áldozatai is: emberölés, minősített emberölés, testi sértés, a sértett testi sérülésével járó szándékos bűncselekmény, kiskorúval szembeni rossz bánásmód, kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak, szexuális zaklatás, kiskorúak szexuális zaklatása, kiskorúak elleni szexuális visszaélés, kiskorúak szexuális kizsákmányolása, emberkínzás, gyermekpornográfia.

A tervezet azt is előírja, hogy az ingyenes jogi segítségnyújtás az emberölés, a minősített emberölés, valamint a halálos kimenetelű szándékos bűncselekmények áldozatai családtagjainak is jár.

Az ingyenes jogi segítségnyújtás valamennyi áldozatnak jár a bírósági per folyamán, öt bruttó minimálbérnek megfelelő összegig terjedően.

A tervezetet a szenátus már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!