Újra visszadobta Diana Şoşoacă elnökjelöltségének iratcsomóját a BEC

Ismét elutasította vasárnap este a Központi Választási Iroda (BEC) Diana Şoşoacă elnökjelöltségének iktatását. Az S.O.S. Románia párt elnöke fellebbezhet az alkotmánybíróságon, írja az Agerpres.
Az alkotmánybíróság szombaton helyt adott a Diana Şoşoacă elnökjelölése elleni óvásoknak, és megsemmisítette a Központi Választási Iroda korábbi határozatát, amellyel iktatták Şoşoacă jelölési dossziéját. Azaz két magánszemély óvásának helyt adva kizárta az elnökjelöltek közül Şoşoacát. A politikus azonban még aznap késő este, az államelnöki jelölések iktatási határidejének lejárta előtt tíz perccel ismét benyújtotta a jelölési iratcsomóját, ezúttal a támogatói aláírások nélkül.
A BEC vasárnapi esti közleménye szerint a testület megállapította, hogy Şoşoacă ugyanazokat az iratokat nyújtotta be, mint október 3-án, de nem csatolta a támogató aláírásokat és a választási logóját, ezért „befogadhatatlanként” elutasította jelölésének iktatását.
Az európai parlamenti képviselő a döntés közlésétől számított 24 órán belül fellebbezhet az alkotmánybíróságon.
Vasárnap esti ülésén a BEC elutasította a következő jelentkezők elnökjelöltségének iktatását is: Răzvan-Nicolae Constantinescu, Elena Tufecciu, Gheorghe Ghelcea, Ion Popa, Cristina Tufănoiu, Oana Creţu, Ciprian Romeo Mega, Petru Mîndru, Maria Marcu.
Diana Șoșoacă kizárása egy veszélyes lépés a román demokráciában
A G4Media véleménycikkben elemezte az Alkotmánybíróság (CCR) ítéletét, amely a hivatalos indoklás szerint Diana Șoșoacă alkotmányhoz és az államhoz való lojalitásának hiányára hivatkozik, a cikk szerint azonban „alaptalan és önkényes” döntés, mivel nem nyilvánították ki, hogy Șoșoacă nemzetbiztonsági kockázatot jelentene, sem pedig a politikai kapcsolataival vagy oroszbarát tevékenységeivel kapcsolatos konkrét bizonyítékokat nem mutattak be. Ezzel szemben a döntést az Alkotmánybíróság olyan homályos érvekre alapozta, mint a politikai lojalitás, ami a szerzők szerint rendkívül veszélyes precedenst teremt.
A döntés politikai kontextusát vizsgálva a cikk felhívja a figyelmet arra, hogy a CCR öt bírája közül négyet a Szociáldemokrata Párt (PSD), egyet pedig az RMDSZ nevezett ki. Az ellenzéki pártok pedig le is csapták a feldobott labdát, és élesen bírálták a döntést, azt állítva, hogy ez a PSD erőszakos beavatkozása a választási folyamatba. A döntés ugyanis összhangban állhat a PSD politikai érdekeivel, mivel így nagyobb esély van arra, hogy George Simion, az AUR vezetője, a második fordulóba kerüljön Marcel Ciolacuval, a PSD jelöltjével szemben. A szerzők szerint bármely másik ellenzéki jelölt, például Mircea Geoană vagy Elena Lasconi, potenciálisan egyesítheti a PSD-ellenes szavazókat, akik többségben vannak az országban.
Mit mond Kelemen Hunor és Marcel Ciolacu
A döntés magyarázkodásra késztette a PSD-t és az RMDSZ-t is, hogy a bírálatok élét letörjék, a pártok elnökei a demokrácia értékeinek fontosságát hangsúlyozták.
Kelemen Hunor RMDSZ elnök Diana Şoşoacának a választási versenyből való kizárása kapcsán azt mondta, a jelöltekről a választópolgároknak kell dönteniük, nem az állam intézményeinek. Az Agerpres szerint elmondta, nem ismeri sem a Şoşoacă jelölése ellen benyújtott óvások tartalmát, sem az alkotmánybíróság döntésének indoklását, de úgy véli, hogy ha egy jelöltet nem ítéltek el jogerősen, és ezáltal nem tiltottak el a választáson való indulástól, a választópolgárokra kell bízni a döntést, az állam intézményei nem avatkozhatnak be.
Marcel Ciolacu a Szociáldemokrata Párt elnöke szerint a Diana Şoşoacă jelölése kapcsán hozott alkotmánybírósági döntés indoklás hiányában aránytalannak tűnik a választás és a megválaszthatóság demokratikus elvéhez képest. „Az alkotmánybíróság fő feladata a jelöltek és megválaszthatósági joguk védelme, nem pedig a választáson való részvételük akadályozása. Továbbra is fenntartom, hogy a tisztségeket a szavazóurnáknál leadott voksokkal kell elnyerni, ez a demokrácia lényege” – fogalmazott.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!