Vakolatdarab hullt egy tanárnőre Arad egyik nemrég felújított iskolájában

A nemrég felújított Elena Ghiba Birta Főgimnázium egyik folyosóján lehullt a vakolat, és egy tanárnőre esett rá. Az 51 éves nőt mentő látta el, a tűzoltók a helyszínre siettek, írta a G4Media.

A katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) közleménye szerint a tanárnő állapota stabil, a sérült eszméleténél van.

A pénteki incidens után a polgármesteri hivatal közölte, hogy egy kb. 80 négyzetcentiméteres vakolatdarab hullt le. A hivatal hozzátette, hogy sajnálja a történteket, és hangsúlyozta, hogy a szakértők az érintett épületrészen nem ajánlottak beavatkozást, így ez nem volt része a helyreállítási tervnek, idézte a Jurnalul.ro.

Az Elena Ghiba Birta Főgimnázium székhelye az 1880-ban az Apponyi (Drăgălina) körúton épült, korábban felső leányiskolaként működő, később emelettel ellátott műemléképület. Az iskolát nemrég újították fel, de a munkálatok elhúzódásáról, gyenge minőségéről sokat cikkezett a helyi sajtó. A Special Arad 2023 júniusában, a felújítás elkezdése után négy évvel azt írta, hogy bizonyos épületelemeket el kellett távolítani, mert veszélyesek voltak a járókelőkre.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!